Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2016. június 15., szerda 10:23

Jól működik a helyi gyermekvédelmi rendszer
A képviselő-testület a helyi gyermekvédelmi rendszer működését értékelve megállapította, hogy az önkormányzat pénzbeli és természetbeni szolgáltatások terén eleget tett a törvényben megfogalmazott feladatoknak. Az önként vállalt intézkedések forrását is biztosította. Minden jogos igényt kielégített, váró lista nincs. A családok létbizonytalansága hátrányosan érinti a gyermekek testi és lelki fejlődését. Sok gyermeknél zaklatott lelkiállapotot okoz családjának rossz anyagi helyzete.

A kerületi gyermekvédelmi rendszer a szervezetek sokoldalú és szoros együttműködését jelenti, amely lehetővé teszi a gyermekek számára az egészséges testi, lelki, értelmi fejlődést. Az összekapcsoló elem a jelzőrendszer, amely épít a gyermekekkel kapcsolatban álló szakemberek felelősségteljes feladatellátására. A gyermekvédelmi munkában továbbra is fontos szerepe van a prevenciónak, a részt vevő szakemberek közös gondolkodásának és az együttműködésnek.

A pénzbeli és természetbeni ellátások célja, hogy megelőzze és csökkentse a gyermekek anyagi típusú veszélyeztetettségét, megakadályozza azt, hogy egy gyermeket kizárólag a család rossz anyagi helyzete miatt kelljen kiemelni a családból. Formái:

6 000 Ft/gyermek beiskolázási támogatást 1166 család részére állapítottunk meg. Életkezdési támogatásként 177 gyermek születésekor 30 000 Ft-ot utalunk át a Startszámlára. A védőoltások köréből legtöbb igény (514 fő, 45,3%) a 6 hetes és 8 hónapos korú gyermek rotavírus okozta hasmenés elleni védő oltássorozat költségének átvállalására jelentkezik. Új forma a szociális pályázat útján történő támogatások rendszere. A pályázatok körében megjelent továbbá a tanulmányi ösztöndíj: a legalább 4,5 átlagot elérő általános vagy középiskolai tanulók részére 15 000 Ft-ot (512 gyermek) utaltuk ki. A gyermek családban történő gondozásához támogatást 686 család kapott. 

Az önkormányzat 2015. évben is csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszerhez, 92 beérkező pályázat elbírálását készítettük elő. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben 1850 gyermek részesült. 2015-ben összesen 8038 gyermek (2014-ben 7932) vette igénybe az étkeztetést intézményeinkben. A kedvezményezettek száma bölcsődében és az óvodákban is növekedett. Bölcsődék esetében az összes étkező gyermek 30%-a, az óvodákban 22%-a jogosult az ingyenes étkezésre. A gyermekétkeztetés teljes költsége 1 262 955 342 Ft (2014-ben 1 105 374 124 Ft), ebből központi támogatás az összköltség 37%-a.


A nyári napközis táboroztatás a Tüzér u. 56-58. szám alatt folyt. A programban 16 fő családgondozó, 17 fő diákmunkás, 12 fő gyakornok, 8 fő 50 órás közszolgálatot teljesítő diák és 7 fő külsős szakember vett részt. Összesen 225 hátrányos helyzetű gyermek szünidei elfoglaltságát tették biztonságossá egyben színesebbé. A nyári gyermek-étkeztetést az önkormányzat tízedik alkalommal szervezte meg. A téli napközis táboroztatást az ünnepek előtt és a két ünnep között a téli szünetben a gyermekjóléti központ végezte az étkeztetést megszervezésével 7 munkanapon. A program megvalósításában 19 fő családgondozó, 2 fő gyakornok, 5 fő önkéntes (1 fő diák és 4 fő nyugdíjas) vett részt.

 A gyermekek napközbeni ellátását kerületi bölcsődei (980 férőhely) és családi napközi hálózat (77 férőhely) szervezi. A beszámoló évében október 1-jétől a Csipet - Csapat Bölcsőde 28 férőhellyel bővült. Korszerű, szépen berendezett a gyermekek napközbeni ellátását szervező intézményhálózat, jól felszerelt játszóudvarok várják a kisgyermekeket.

 Az Egyesített Óvoda 18 tagóvodájában 3573 férőhely kapacitással a működési feltételek magas színvonalon biztosítottak. Az épületek felújítása, korszerűsítése, karbantartása, állagmegóvása folyamatos, tervszerű, gyermeklétszámhoz igazodó. A tagóvodák a mai kor követelményeinek megfelelő, esztétikus környezetben biztosítják a mindenkori igények kielégítését. A tagóvodák épületei, udvarai és berendezései a gyermekek biztonságát, kényelmét szolgálják, lehetővé teszik a gyermekek mozgás- és játékigényének kielégítését. Több tagóvodában működik só-szoba.

 A 2016. évi feladatok
A törvényi változásokhoz szükséges új szakmai protokollok kidolgozása, valamint az együttműködés új formájának kialakítása. Az új szakmai program eljuttatása a kerületi köznevelési intézményekhez.

 Új protokoll kidolgozása, a jelzőrendszer és a gyermekvédelemben érintett szervezetek aktív kapcsolattartása. A korábban már kialakított együttműködés erősítése a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai között.

 Fontos, hogy a gyermekek körében napjainkra jellemző kérdésekre, problémákra szakszerű válaszokat tudjunk adni. Mint az internetezés, a társasági oldalakon való jelenlétek kapcsán felmerülő veszélyek, a különféle tudatmódosító szerek gyors terjedése, vagy a különféle agresszív magatartási formák egyre sűrűbb felbukkanása.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.