Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. március 19., vasárnap 22:15

Sószobáért báloztak a bölcsőde alapítványi bálján
Másodszor rendezte jótékonysági bálját az ajkai városi bölcsődében gondozott kicsinyek javára a 100 gyermek 100 csoda alapítvány március 18-án a kaszinóban. Kozma Zoltánné kuratóriumi elnök köszöntőjében elmondta, hogy a kicsinyek jól felszerelt intézményben töltik napjaikat. Az alapítvány a bál bevételéből terápiás sószobát alakít ki. Dr. Jáger László címzetes főjegyző köszöntőjében méltatta a gondozók munkáját, majd kiemelte, hogy a bölcsődében töltött időben a kisgyermekeknek a gondozáson, fejlesztésen túl érzelmi biztonságot, szeretetet kell nyújtaniuk, ekkor ők pótolják a családot. Jövőre lesz 40 éve, hogy a bölcsőde a jelenlegi helyére költözött, kérte, hogy a következő bálon erről is emlékezzenek meg. Köszönetet mondott a bálozóknak és a támogatóknak azért, hogy segítik az intézményt.Zsohár Veronika intézményvezető kérdésünkre elmondta, hogy teljes kihasználtsággal működnek, 98 férőhelyük van. A kicsiket 5 hónapos kortól fogadják, de sokan csak egy éves kortól íratják be gyermeküket. A bálon a Cantabile vegyeskar majd a TBE Art stúdió műsora alapozta meg a jó hangulatot. A bálozók az ajkai fiatalokból álló Rájbizli zenekar dalaira táncolhattak.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.