Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. július 24. szerda
Hírek témák szerint

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. március 23., csütörtök 16:34

Megkezdődik az ipari parkjaink átfogó fejlesztése
– Több mint 1,2 milliárd forintból újulnak meg Kaposvár iparterületei a Németh István Program keretén belül. Mindennek az a célja, hogy a kaposváriak jobban élhessenek, s hogy elérjük a teljes foglalkoztatottságot, vagyis azt, hogy mindenki dolgozhasson a városban, aki munkával akar pénzt keresni – mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Szita Károly. Kaposvár polgármestere kiemelte azt is, hogy összesen több mint 171 milliárd forintot költünk a következő néhány évben, a fejlesztések az élet minden területét érinteni fogják, de az évszázad legjelentősebb beruházási programjának, a Németh István Programnak kétségtelenül az egyik legfontosabb eleme a gazdaságfejlesztés.

– Kaposvár gazdasága erősödik, számos mutató mellett ezt igazolja az is, hogy az elmúlt 20 évben nem volt olyan alacsony a munkanélküliség a megyeszékhelyen, mint napjainkban ugyanakkor azt szeretnénk, hogy az ipari területeink is ugyanúgy nézzenek ki, mint a város bármely pontja. Megfelelő utakra és járdákra van szükség, meg kell csinálni a közvilágítást, rendes buszmegállók kellenek, hiszen csak ilyen körülmények között lehetnek versenyképesek a helyi vállalkozások, amelyek a kaposváriak nagy többségének munkát adnak. A korszerű ipartelepek ráadásul vonzóak lehetnek a befektetők és üzleti partnerek számára is. A már meglévő iparterületek mellett Kaposvár új ipari parkot alakít ki, ennek közművesítésére további több mint félmilliárd forintot költhet a város.

Az 1,2 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztés négy iparterület érint, elsőként a Raktár utcában és környékén kezdődnek meg a munkálatok. Az észak-nyugati iparterület útjaira és közműveire 348 millió forint jut. A most kezdődő beruházás során a Raktár utcában, a Raktár közben és az Iparos utcában rendbe teszik a víz-, szennyvíz- és csapadékvíz-elvezetést és a közvilágítást, valamint az utak, parkolók is megújulnak, beleértve a buszöblöket és járdákat. Mindez előreláthatólag 2018 januárjára teljesül.

– Örülünk, hogy megkezdődnek ezek a fejlesztések, hiszen minden cégnek fontos, hogy a partnerei, a vevői rendes körülmények között legyenek kiszolgálva. A Raktár utca már elavult, és a hozzánk érkező vásárlóknak is fontos, hogy milyen úton tudnak hozzánk eljönni, a dolgozóinknak pedig, hogy minél egyszerűbben tudjanak bejönni a munkába – mondta el a sajtótájékoztatón Gerhát Györgyi, az érintett területen működő Mega-Papír ügyvezető igazgatója.

A közbeszerzést a Szemeco Kft. és a Geohidroterv Kft. alkotta konzorcium nyerte el nyílt közbeszerzési eljárás keretében 7 pályázó közül, így ők végezhetik a kivitelezést. A kivitelezésben részt vesz a kaposvári Zolanit Kft., a Geiger-utép Kft. és a Dipa-Build Kft. is.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.