Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. április 15., szombat 06:59

„Nyugdíjasként is biztonságban közúton és otthon” rendezvény Ajkán
Az Ajkai Rendőrkapitányság szervezésében, a Nemzedékek Biztonsága Közhasznú Alapítvány támogatásával 2017. április 12-én délelőtt 10 órakor a Kaszinó épületében került sor a prevenciós rendezvényre.A város több intézményéből is érkeztek nyugdíjasok, hogy részt vegyenek  Illés István rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársa által nyújtott, a hagyományostól eltérő zenés prevenciós előadásán.Az előadó az áldozattá válás témáját dolgozta fel, a közlekedési szabályok betartására hívta fel a figyelmet és megtörtént bűncselekményeken keresztül hangsúlyozta, hogyan előzzük meg az áldozattá válást, a trükkös és besurranásos lopásokat, valamint az egyes termékbemutatók, vásárlások alkalmával előforduló csalásokat.Egyed Károly az AURUM Autósiskola vezetője tartott rövid tájékoztatást, felhívta az idősek figyelmét, hogy az idő múlásával egyre jobban kell figyelni a közlekedésük során, hogy elkerüljék a baleseteket.Majd a Kulcsár Kutató- Mentőkutyás Szolgálat Alapítvány elnöke Kulcsár József adott tájékoztatást az alapítvány működéséről. Kiemelte a kereső kutyák fontosságát és munkáját, egyik segítőjét Lendon nevű kutyáját is magával hozta az előadásra.Illés István rendőr alezredes az Alapítvány kuratóriumi tagjaként adta át az Ajkai Nyugdíjas Klubok vezetőjének, Zábrák Bélának a foglalkoztató ajándékcsomagot.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.