Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BORDÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2017. június 19., hétfő 14:18

Sikeres fórum Bordány jövőjéről
Bordány Nagyközség Önkormányzata a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzattal és az Új Nemzedék Központtal Együttműködve rendezett ifjúsági fórumot a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban június 15-én, csütörtökön. 
Közös gondolkodásra, beszélgetésre hívták a fiatalokat, ahol többek közt a település jövőben tervezett, elsősorban a fiatal korosztályt érintő fejlesztéseiről oszthatták meg véleményüket a fiatalok, akik a lakhatásról, helyben maradásról, elérhető szolgáltatásokról és programokról, helyi értékekről, vállalkozási ötletekről beszélgettek egymással, bordányi önkormányzati képviselőkkel és Vajda Árpád ifjúságszakmai koordinátorral. 
Az idén tizenhetedik születésnapját ünneplő ifjúsági központban döntés született a megfogalmazott ötletek pályázati úton történő megvalósításának igényéről is. 
Az EFOP 1.2.11-16-os kódszámú, "Esély Otthon" című pályázati felhívás lehetőséget biztosít arra hogy a kevésbé fejlett régiókban élő, illetve onnan elszármazott, továbbá az ott letelepülni szándékozó 3 000 és 20 000 lakosságszám közötti településeken élő 16-35 év közötti fiatalok ezeken a településeken fellelhető életlehetőségekkel tudjanak élni, és helyben egzisztenciát, családot tudjanak alapítani. Ennek keretében mód nyílik bérlakások kialakítására, a fiatalok lakhatási támogatást és más egyéb ösztönzőt (pl. ösztöndíjat) kaphatnak, illetve a pályázó önkormányzatok egyéb lehetőségekkel, szolgáltatásokkal is támogathatják ezt a korosztályt (pl. életpálya tanácsadás, ifjúsági cselekvési terv készítése, felkészítés pályázatokban való részvételre, ifjúsági referens alkalmazása). Országosan 10 milliárd forint áll rendelkezésre erre a programra, a pályázó önkormányzatok 50-200 millió Ft közti támogatási igényeket nyújthatnak be.
Bordány Nagyközség Önkormányzata régóta kiemelten kezeli a fiatalok helyzetét, így ezen a pályázaton is indulni kíván. A pályázati munka szinte azonnal meg is kezdődött. Mindazok, akik ott voltak a fórumon, és azok is, akik nem tudtak jelen lenni, most egy a település honlapján és közösségi oldalain is megtalálható kérdőív kitöltésével segíthetik a pályázati munkát.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.