Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXII. kerület - Budafok-Tétény Önkormányzata
2017. június 19., hétfő 17:48

Két újabb stratégiai partneri együttműködési megállapodás
Az Auchan Magyarország Kft. albertfalvai (Savoya park) üzletközpontja és a kerületben működő Nicron Kft is Budafok-Tétény önkormányzatának stratégiai partnere lett.Az aláírási ceremóniára a Városháza dísztermében került sor. 

Karsay Ferenc polgármester azt hangsúlyozta: „A szokásosnál is jobban kötődünk azokhoz a partnereinkhez, akikkel ma együttműködési megállapodást írunk alá, hiszen a Nicron Kft a pezsgő és borgyártáshoz szükséges eszközöket magas minőségben gyártja, segítve a kerületi borászatokat, pincészeteket is, az Auchan esetében pedig az első olyan cégről van szó, amely földrajzilag nem nálunk található, viszont a kerületi lakosságot szolgálják ki.

Egészséges versenynek is tekinthetjük ezt, hiszen a másik nagy áruház, bevásárlóközpont, amely a kerületünkben van, jó, ha kontroll alatt érzi a munkáját. Nagyon köszönöm, hogy Önök úgy döntöttek, hogy a stratégiai partnereink lesznek. Számunkra fontos, hogy a kerületünkben működő vállalkozások otthonosan érezzék magukat nálunk, hogy velük együtt gondolkodhassunk a település fejlesztéséről, jövőjéről.  Immár több mint 20 stratégiai partnere van az önkormányzatnak, az az érdekünk, hogy minél többen legyenek”- tette hozzá Karsay Ferenc polgármester.

Horváth-Bunyik Bernadett, az Auchan Magyarország Kft. albertfalvai (Savoya park) áruházigazgatója a budafokteteny.hu-nak a stratégiai partneri megállapodás aláírását követően úgy fogalmazott: „nekünk mind a két kerület, a 21. és a 22. kerület egyaránt fontos, az utóbbi esetében kiemelten zöldövezetű területről van szó, a családi házas vásárlói körre nagymértékben számítunk. Nem vásárlókban, hanem lakosokban gondolkodunk, az ő igényeiket szeretnénk kiszolgálni. A Savoya Parkban társasházkezelési rendszerben működünk, érdekünk, hogy a megújulás jegyében újabb betelepülő üzletek legyenek, színesíteni szeretnék a palettát az üzletsoron. Rendezvényeket is szeretnénk a továbbiakban is szervezni. A környezetünket szeretnénk felkarolni, a másik kerülettel alapítványokat támogatunk, itt, ebben a kerületben is hasonlókban gondolkodunk, illetve kisiskolás, óvodás gyerekeket is meghívnánk az áruházunkba, hogy részt vegyenek a pékségünkben a péksütemények készítésben, kalácsfonásban, vagy akár a fagyikészítésben, jégkrém adagolásban, netán a pénztárgépeket is kipróbálhatják. Sokféle együttműködési lehetőségre látunk tehát lehetőséget a jövőben.”

Restás Tibor a Nicron Kft. ügyvezetője a budafokteteny.hu-nak azt hangsúlyozta, cégük 1996 óta foglalkozik rozsdamentes anyagokkal a borászatok és az élelmiszeripari technológiai rendszerépítők számára. Régóta szerettek volna olyan berendezést gyártani, ami közvetlenül a borászok számára lehet kivételes segítség, a Bubikon találmányuk ilyen, amelyet borszépítőként emlegetnek. Ilyen berendezést jelenleg mintegy 20 borászat használ, kétféle gázt, nitrogént és széndioxidot oldva bele a borba, aminek köszönhetően tartósabb és jobb ízhatású gyöngyöző, azaz bubis bor keletkezik. Az önkormányzattal kötött stratégiai partneri megállapodásnak köszönhetően reményeik szerint sikerül a találmányuk népszerűsítéséhez újabb támogatókra találni.

Fotók: Kocsis Zoltán

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.