Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. augusztus 5., szombat 21:59

Költözik a Gyámhivatal
2015 áprilisában fejeződött be az oroszlányi óváros fejlesztésének I. üteme az élhető és szolgáltató városközpont létrehozását megcélzó projekt keretében. A mintegy 600 millió forintos beruházás során az óváros központi helyén található, volt Arany János iskola épületének és környezetének megújítása, új funkciókkal való ellátása volt a cél. Az egykori oktatási intézményben alakították ki az Oroszlányi Járási Kormányhivatal Kormányablakát, valamint a Járási Munkaügyi Kirendeltséget is.

Pénteken újabb beruházásokról számolt be Kancz Csaba, megyei kormánymegbízott, hiszen a Gyámhivatal szakemberei is hamarosan az itt kialakított helységekben fogadják ügyfeleiket.
Ennek kialakítása mintegy 19 millió forintba került, amit ősszel egy újabb, 20 milliós fejlesztés követ, majd jövőre mintegy 70 millióból korszerűsítik a légtechnikát, és napelemeket is felszerelnek az épületre.
Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő – mint arról beszámolt – maga is több alkalommal tesztelte a kormányablak működését és a szolgáltatásokat, amelyeket magas szintűnek, valóban polgárbarátnak értékelt, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy megoldandó feladat még a járási törzshivatal elhelyezése, aminek jelenleg a városházán vannak az irodái.
Lazók Zoltán polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy tizenkét évvel ezelőtt, 2005-ben határozott arról az akkori városvezetés, hogy egy lakótömb felújításával megkezdi az oroszlányi óváros rehabilitációját, majd a folyamat a volt Arany iskolával folytatódott. Azóta pártállástól függetlenül, minden kurzus támogatta az elképzelést.
- Reményeim szerint az eddigi beruházások nemcsak egy folyamat végére tettek pontot, hanem a megújuló óváros további fejlődésének is utat mutatnak, hiszen terv az van még bőven. Középtávon különféle hivatalok, üzletek, szolgáltató pontok otthonául szolgálhat az épület, amiben a városháza is elhelyezést nyerhet reményeink szerint – fogalmazott a település vezetője.
2017. 08. 05.


 


 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.