Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

VECSÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. szeptember 11., hétfő 10:29

Szeptemberben lesz a XVII. Vecsési Káposztafeszt
A „Hagyomány, Gasztronómia, Kultúra” jegyében, idén immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg Vecsésen a Káposztafesztet. Szeptember 23-24-én a látogatók betekintést nyerhetnek a sváb kultúra hagyományaiba, kiderül, hol termett és mekkorára nőtt az ország legnagyobb káposztája, kik főzik a legjobb káposztás ételeket és kik készítik a legízletesebb savanyúságokat.
Vecsés Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat közös programján minden látogató megkóstolhatja a HÍR-es, azaz a Hagyományok Ízek Régiók védjeggyel ellátott savanyúságokat és káposztás ételeket. Bemutatkoznak a vecsési sváb hagyományőrző csoportok, táncegyüttesek, zenekarok, kórusok. Fellép majd többek között a Wetschescher Nachtigallen Kórus, a Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület (VHZ) és a Brunner Zenekar. A VHZ az Epresben a régi színpad helyén, egész nap várja vendégeit a rendezvénysátrukba. Igazi kuriózumként szombaton a Rosmarein Tánccsoport előadja a Strudelessen (Rétesevés) hagyományának tánckoreográfiáját.
Vasárnap a szentmisét és a terményáldást követően a Szent Kereszt Templomtól útnak indul a díszes felvonulás a rendezvény fő helyszínére, az Epresbe, ahol játékos vetélkedő, kézműves kirakodóvásár, német nemzetiségi ruhabemutató és egész napos kulturális program várja a látogatókat. A kézműves mesterségek bemutatója mellett, a gyermekek kreatív foglalkozásokon vehetnek részt mindkét nap. 
A Káposztafeszt egyik fő eseménye a főzőverseny, melyen az induló csapatok két napon át mérhetik össze tudásukat. A káposztás ételkülönlegességek zsűri elnöke szombaton Jegenyei István, vasárnap Szőke András lesz.
Idén is lesz savanyúságverseny savanyított káposzta, kovászos uborka, vegyes-vágott savanyúság és káposztával töltött fehér TV-paprika kategóriákban. A versenyre benevezett ínyencségeket szombat délután kóstolhatják meg a fesztiválozók a Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskolában.
Az idei feszt egyik újdonsága, hogy egy óriás mérleg segítségével, káposztafejekkel mérik le a vállalkozó kedvűek súlyát, valamint a gasztronónia kedvelők a Kulturverein sátrában saját kezűleg készíthetnek töltött paprikát. A fejes káposzta gyalulásának technikáját a Petz családnál mutatják be. A rendezvény hétvégéjén három vecsési lovasfogat szállítja majd a fesztiválozókat, de útnak indul a kisvonat is a Bálint Ágnes Emlékházba és a Vértesi Nándor utcai Nyomdagalériába.
Számos vendég is érkezik Vecsésre. Városunkba látogat az Echterdinger Musikanten, bemutatkozik Dunabogdány kulturális küldöttsége, fellép a Dunaharaszti Tánccsoport, továbbá két német nemzetiségi zenét játszó vendég együttes, a Szomorer Jungs és a Heimattöne Kapelle sétáló zenekarként szórakoztatja majd a közönséget.
A rendezvényen a hagyományőrző együttesek mellett közismert előadóművészek is színpadra lépnek. Koncertet ad az ABBA Sisters, Szandi, az EDDA Művek és az Intim Torna Illegál.
A rendezvény programsorozatát színesíti továbbá, hogy a fesztivál ideje alatt a Bálint Ágnes Emlékház, valamint a Vecsési Tájház is látogatható lesz. Bálint Ágnes egykori lakhelyén színházi előadások várják a gyerekeket, az Epresben pedig megtekinthető majd a Kultruverein helytörténeti kiállítása Frühwirth Mihály vezetésével. 
A XVII. Vecsési Káposztafeszt részletes programja, valamint további hasznos információk olvashatók a weboldalon, illetve a rendezvény facebook oldalán.
Találkozzunk szeptember 23-24-én a XVII. Vecsési Káposztafeszten!

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.