Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata
2017. szeptember 28., csütörtök 19:54

Sajtóközlemény
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata Képviselő-testülete október 3-án tárgyalja a Belső-Erzsébetváros turizmusával és vendéglátó helyeivel összefüggő rendelet megalkotását. Az Erzsébetvárosi vendéglátó egységek, szórakozó helyek nyitva tartásának rendjét is szabályozó korábbi rendelet módosításának előkészítése során számos szereplő együttműködő javaslata, észrevétele került feldolgozásra. Az önkormányzat célja az volt, hogy közös megoldási javaslat szülessen az ügyben érintett szereplők bevonásával.
Az elmúlt hónapokban ismét felerősödtek a megnövekedett turistaforgalom által okozott kellemetlenségek, melyek inkább a nyári időszakban okoznak gondot a belvárosban.  Az ide látogatók magas száma leginkább rendkívüli köztisztasági és közrendvédelmi erőfeszítéseket igényel minden szereplőtől. Erzsébetváros önkormányzata a korábbi években is rendszeresen reagált erre a folyamatosan változó problémára. Az idei évben a turistaszezon tapasztalatai alapján az alábbi javaslatok kerültek előterjesztésre a Képviselő-testület elé.
 Az önkormányzat a továbbiakban:
1.      Nem járul hozzá, hogy az Erzsébet krt., Király u., Károly krt., Rákóczi út által határolt területen (továbbiakban: Belső-Erzsébetváros) a saját tulajdonában álló helyiségek szeszesital árusító üzlet céljából kerüljenek bérbeadásra, illetve a már meglévő bérlemények ilyen irányú funkcióváltását sem támogatja.
2.      A takarítási csomag 1. részeként nagyobbra cseréli az utcai szeméttároló edényeket és bővíti azok számát.
3.      A takarítási csomag 2. részeként Belső-Erzsébetváros közterületi takarítási feladataira kiegészítő forrást hagy jóvá.
4.      A takarítási csomag 3. részeként 2017-ben és 2018-ban is takarítógépek, illetve a köztisztasági feladatokat szolgáló haszongépjárművek beszerzésére jelentős összegű plusz forrást biztosít.
5.      A takarítási csomag 4. részeként a Klauzál téri-, a Rózsák terei-, valamint a Bethlen Gábor téri közterületi illemhelyek felújítását megkezdi.
6.      A takarítási csomag 5. részeként új közterületi illemhelyeket létesít a Reformáció parkban és a Kéthly Anna téren, illetve a Király-Kazinczy játszótéren.
7.      Az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság létszámát megemeli.
8.      Bővíti a Polgármesteri Hivatal Hatósági és Ügyfélszolgálati Irodájának létszámát.
9.      Belső-Erzsébetváros frekventált területein állandó rendőri jelenlét biztosítását kezdeményezi a VII. Kerületi Rendőrkapitányságnál.
10.  Belső-Erzsébetváros frekventált területein állandó közterület-felügyelői jelenlétet biztosít.
 
 
 
 
A rendelet módosításaként az önkormányzat:
 
-          jelentősen szigorítja az üzletek eddigi nyitvatartási rendjét,
-          a szigorítás részeként kiterjeszti a kötelező zárva tartási időszakot Belső-Erzsébetváros területére,
-          a nyitva tartás szigorításának részeként több alternatívát terjeszt elő a teljes zárástól, a szigorú feltételekhez kötött nyitva tartás lehetőségéig,
-          alternatívái szerint a szigorú feltételek teljesítése esetén 06 vagy 04 vagy 02 óráig kaphatnak engedélyt az üzletek a nyitva tartásra, egy másik alternatív javaslat szerint viszont döntés születhet akár arról is, hogy 24 óra után semmilyen esetben se lehessenek nyitva az üzletek,
-          szigorú feltételei közé tartoznak többek között:
o   utcai biztonsági őr kötelező alkalmazása,
o   nyitott nyílászárók esetén a zeneszolgáltatás tilalma,
o   az üzleten belüli illemhelyek használatának engedélyezése az üzletben nem fogyasztó személyek részére is,
o   üzlet megnyitása esetén társasházi közgyűlés hozzájárulása szükséges,
o   nem kaphat engedélyt, aki nem fizet felügyeleti díjat, és visszavonható az engedélye annak, aki naponta többször nem takarítja az üzlet előtti járdaszakaszt.
 
 
Budapest, 2017. 09. 28.

1 csatolt dokumentum Sajtóközlemény
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.