Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. október 13., péntek 14:16

Megújulnak a zártkerti utak Kaposváron
– A Németh István Program részeként 2020 év végéig szóló, három éves zártkerti útfelújítási programot indítunk Kaposváron, amelynek Zselic Kertvárosban már elindult az első üteme – jelentette be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Szita Károly polgármester.

– 1157 háztartás van a zártkertekben, amelyekben 3145 kaposvári él. Ezért is döntöttünk az útfelújítás mellett. Az első ütemben 130 millió forintból 27 utcát fogunk rendbe rakni 24 kilométer hosszan. 14 utcában még az idén szeretnénk végezni, de ahogyan az időjárás engedi, és alapanyagunk is van, folyamatosan végezzük majd a felújítást – emelte ki Szita Károly, aki hozzátette: valamennyi zártkertet érinteni fogunk, ugyanakkor a sorrendet az határozza meg, hogy hol laknak többen életvitelszerűen.

Tóth István főmérnök a sajtótájékoztatón elmondta, a Németh István Program építkezései során keletkezett törmeléket használják fel a felújításoknál, amelyet a minősítés előtt az inerthulladék-lerakóban törnek megfelelő méretűre. Az alapozást követően az utakat apró szemű, bányából hozott zúzalékkal vonják be, a lejtős, vízmosásos szakaszokon pedig bitumenes réteget is húznak az útra.

1 csatolt kép Fotó
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.