Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2017. december 12. kedd
Hírek témák szerint

PÉCEL VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. december 7., csütörtök 14:55

Új orvosi rendelő épül Pécelen
Eldőlt, Pécel északi részén 300 négyzetméteres, minden igényt kielégítő új orvosi rendelő épül! Mindezt csütörtökön délelőtt Szabó István, a Pest megyei közgyűlés elnöke is megerősítette. A látványtervek hamarosan megelevenednek, a Vízmű területén épülhet meg az új egészségügyi intézmény. Az új orvosi rendelő épülete 210 millió 527 ezer forintból készülhet el, ebből csak 10 millió 527 ezer forint önrész terheli a város költségvetését, a többit a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán sikerült elnyerni, amely az önkormányzati egészségügyi intézmények fejlesztésére lett kiírva. Az épületben lesz háziorvosi ellátás, védőnői körzet és természetesen orvosi ügyelet is. Az már most biztos, hogy a Pesti út rendelőt tehermentesíteni fogja. Szöllősi Ferenc Attila, Pécel polgármestere a sikeres pályázattal kapcsolatban elmondta: - Sokat dolgoztunk azért, hogy ez az álom megvalósuljon, mindenkinek köszönöm, aki részt vett benne. A város fejlődésének egy újabb állomása lesz, amikor a tervek szerint 2019 első felében átadhatjuk az új, minden igényt kielégítő orvosi rendelőt.   


1 csatolt kép Szöllősi Ferenc Attila
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és annak Polgármesteri Tago...
2016. május 27., péntek 21:49
Alapvető érték az önkormányzatiság, a helyi társadalom, a közösségek önrendelkezési joga.
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.