Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

CSONGRÁD VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
2018. február 19., hétfő 12:02

ELINDULT A TISZAMENTI VIRÁGZÁS 2. CÍMŰ EFOP-1.5.3-16-2017-00001 AZONOSÍTÓSZÁMÚ PROJEKT
5 település (Csongrád, Felgyő, Csanytelek, Tömörkény és Tiszasas), valamint Csongrád Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, a Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény és a Piroskavárosi Szociális Család- és Gyermekjóléti Intézmény összefogásával benyújtott pályázat, közel 500 000 000,- Ft támogatásban részesült az Emberi Erőforrás Operatív Program támogatási rendszeréből. A támogatott fejlesztésnek köszönhetően elindulhat az önkormányzatok és az intézmények alkotta konzorcium által a három évig tartó átfogó, a családok életminőségének javítását, kisebb és nagyobb közösségi célok elérését szolgáló program.

 

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program, azaz az EFOP elsődleges célja, hogy a humán tőke és a társadalmi környezet javításával járuljon hozzá a társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezeléséhez a Széchenyi 2020 program keretében. Ennek megfelelően célja a szegénység elleni küzdelem, a társadalmi kohézió erősítése, az egészségügyi beruházások, a köznevelés minőségének fejlesztése, kiemelt tekintettel a korai iskolaelhagyás csökkentésére, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők számának növelésére.

 

A támogatott projekt célkitűzése a humán közszolgáltatások terén jelentkező szakemberhiány enyhítését szolgáló ösztönző programok megvalósítása, a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztathatóságra való felkészítésének, munkaerő-piaci eszközökben való részesedésének és munkaerő-piacon való megjelenésének elősegítése, a helyi kisközösségek társadalom-szervező szerepének megerősítése, a vidék megtartó képességének erősítése, valamint az ezzel kapcsolatos disszemináció támogatása, valamint a kultúrák közötti párbeszéd erősítése.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.