Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. március 26., hétfő 12:07

Mazsorettek reggeltől estig
Régen volt Oroszlányban ilyen nagyszabású nemzetközi rendezvény, hiszen öt ország, 29 településének, több mint 400 mazsorettje lépet a zsűri és a közönség elé szombaton.

A hazaiakon kívül horvát, bolgár, cseh és Bosznia-hercegovinai együttesek vonultak fel koradélelőtt a sportcsarnokban a Magyar Majorette Szövetség által rendezett eseményen, akiket elsőként Lazók Zoltán polgármester köszöntött: Mára a mazsorett már közel sem csak hagyományos tánc, sokkal inkább showműsor, amely nemcsak az egyéntől, de az egész csoporttól nagy odafigyelést követel meg. A mazsorettek komplex koreográfiákat mutatnak be, nem egyszer akrobatikus színvonalon. Külön öröm, hogy akkor adhat otthont városunk ennek a rangos eseménynek, amikor megalapításának 30. évfordulóját ünnepli egyik legszínvonalasabb táncműhelyünk, a Hébé művészeti iskola – mondta a településvezető.
Ezt követően Geisztné Gogolák Éva szövetségi elnök, a Hébé igazgatója üdvözölte a versenyzőket, koreográfusaikat és a kísérőket.
Az estig tartó megmérettetésen mintegy félszáz formációban mutatták be produkcióikat szólóban, valamint csoportosan a fiatalok, akiknek a díjátadó ünnepségen File Beáta jegyző adta át az elismeréseket.
A Hébé csapatnak egyébként még egy nagyszabású rendezvénye lesz a jubileum jegyében. Április 28-án délelőtt 5-6 meghívott részvételével menetfelvonulást szerveznek Oroszlány főútján, amit a főtéren további bemutatók követnek, késő délután pedig a művelődési központban kerül sor a három évtizedet összegző gálaműsorra.
2018. 03. 25.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.