Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

NAGYKÁLLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. május 24., csütörtök 10:00

Új magyar rekord született Nagykállóban
A legtöbben együtt citerázók magyar rekordját döntötték meg május 19-én Nagykálló-Harangodon. A tánccsűrben ugyanis 161-en citeráztak együtt, egy időben.
Kora reggel óta érkeztek a citerások Nagykálló-Harangodra, hogy részesei legyenek ennek a különleges eseménynek. Így Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén kívül Borsod, Hajdú-Bihar, Békés, Pest, Veszprém és Fejér megyékből jöttek a muzsikusok, illetve a határon túlról, Erdélyből, Szatmárnémetiből és Nagykárolyból.
Zsúfolásig megtelt a tánccsűr és annak környéke zenészekkel, énekesekkel és a rendkívüli eseményre kíváncsi érdeklődőkkel.  Sveda Anita, a Nagykállói Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte a rendezvény több száz résztvevőjét, majd Juhász Zoltán megnyitotta az eseményt. Nagykálló Város polgármestere kiemelte az összefogás fontosságát, s köszönetet mondott azért, hogy ilyen sokan eljöttek városunkba, ami jelzi, hogy mennyire fontos eseménynek ad otthont Nagykálló, ahol magyar emberek fognak össze egy közös, nemes cél érdekében, emellett kiemelte, hogy mennyire fontos az itt élőknek a néphagyományok ápolása, a népzene és a néptánc szeretete.
-Városvezetőként nagy büszkeség számomra, hogy milyen sok nagykállói gyermek és fiatal áll az első sorban a citera mellett, és részt vesz az új magyar rekord  felállításában – mondta Juhász Zoltán polgármester, majd köszönetet mondott Rózsa Zoltánnak az esemény megálmodójának és megszervezőjének.
A polgármester lelkesítő gondolatai után Harsányi Gézáné városunk díszpolgára, helytörténet kutató a híres Kállai Kettős megszületésének fordulatokban gazdag történetét osztotta meg a jelenlévőkkel. Mindezek után a főszervező, Rózsa Zoltán irányításával egyszerre megpendültek a citerák húrjai, majd pedig felhangzottak Nagykálló világhírű táncballadájának sorai. Ami egyszerre volt megható, felemelő és lelelkesítő a jelenlévők számára, ahogyan a 161 citerás pengette a húrokat és a 43 énekessel közösen dalolták a Kállai Kettős sorait. A dallamokat pedig messze, a harangodi dombokon túlra is vitte a játékos tavaszi szél.
A 2004-ben Sándorfalván felállított, legtöbben együtt citerázók magyar rekordját nem sokkal 14 óra előtt, több mint öt percig tartó együtt muzsikálással, a Kállai Kettős dallamait énekelve, nagybőgő kísérettel és néptáncospár bemutatójával sikerült megdönteni Nagykálló-Harangodon, amit a Magyar Rekordszövetség részéről Sebestyén István hitelesített.
A délután folyamán szakmai bemutatóra is sor került, majd az eseményt táncház zárta.

1 csatolt kép 20180519-IMG_0014
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.