Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2018. október 24. szerda
Hírek témák szerint

CSÖMÖR NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2018. június 4., hétfő 13:20

Csömör Nagyközség Önkormányzatának SAJTÓKÖZLEMÉNYE az iskolaállamosítási perről
A csömöri önkormányzat továbbra is bízik
abban, hogy a települések a jövőben visszakapják iskoláikat

 

2018. január 8-án a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság felfüggesztette a Csömör Nagyközség Önkormányzata által kezdeményezett pert, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumával szemben indított a helyi iskola és zeneiskola állami átvételével kapcsolatban. A független, szakmai alapon működő bíróság egyetértett önkormányzatunkkal abban, hogy az iskolák államosítása alaptörvény-ellenes volt Magyarországon egyrészt az önkormányzati tulajdonú iskolai ingatlanvagyonok korlátozása okán, másrészt a települési önkormányzatoknak az iskolai fenntartói-működtetői körből való kizárása miatt. A Fővárosi Törvényszék 2018. februári, újabb alkotmánybírósági beadványában további érvekkel támasztotta alá szakmai álláspontját és ismételten kérte az alaptörvény-ellenes rendelkezések megsemmisítését.
            A Magyar Országgyűlés, vagyis a politikusok által megválasztott Alkotmánybíróság ugyanakkor 2018. május 29-i határozatában az iskolai ingatlanvagyon használata vonatkozásában nagyrészt elutasította a független magyar bíróság kérelmét. Az önkormányzatok által legfontosabbnak tartott, lényegi kérdésben ugyanakkor, vagyis hogy a helyhatóságok is tarthassanak fenn iskolákat, sajnos nem foglalt állást a Testület.
Önkormányzatunk – a több ezer hazai önkormányzatot tömörítő érdekképviseletekhez hasonlóan – továbbra is kifejezi azon határozott álláspontját, miszerint a települések iskoláinak központosítása nem szolgálja a gyermekek érdekét és egyben a helyi, közösségi önrendelkezés komoly csorbítását jelenti. A település vezetői érthetetlennek tartják, hogy amíg a törvény az állam, az egyházak, a nemzetiségi önkormányzatok, illetve bármely alapítvány, cég és magánszemély számára biztosítja az iskola fenntartási-működtetési jogot, addig a helyi közösség, a gyermekek, illetve a szülők érdekeit és szándékait leginkább megjeleníteni tudó, számos más intézményt is régóta megnyugtatóan fenntartó települési önkormányzatoktól miért veszi el ezt a lehetőséget.
Bízunk abban, hogy az újonnan megalakult Magyar Országgyűlés megfontolja a független magyar bíróság érveivel is alátámasztott kezdeményezésünket, és oly módon változtatja meg a köznevelési törvény vonatkozó rendelkezéseit, hogy azok a települések, amelyek a korábbi évtizedekhez hasonlóan a jövőben is tudják és akarják fenntartani-működtetni iskoláikat, erre a jövőben is kapjanak ismét lehetőséget.

 


 

További információ:
Fábri István polgármester
Telefon: 06-30-230-27-69.
E-mail:


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.