Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS III. kerület - Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
2018. július 3., kedd 12:51

Újra könyvtár működik az Ezüsthegy utcában
Átadták az Óbudai Platán Könyvtár új épületét Békásmegyeren. 15 év után újra könyvtár működik az felújított és korszerűsített épületben, amely a jövőben kulturális programok otthona is lehet.
A Békásmegyeri lakótelep és Békásmegyer-Ófalu határán lévő, 2003 óta üresen álló műemléképület tavaly a III. kerületi Önkormányzat kezelésébe került. Ide, az Ezüsthegy utca 16. szám alá költözött most az Óbudai Platán Könyvtár fiókkönyvtára, amely kinőtte már a korábbi, Csobánka téri helyiségét. A 230 millió forint önkormányzati forrásból felújítottépületben 231 nm-en várják a látogatókat korszerű könyvtárszolgáltatással, kulturális programokkal.

Az ünnepélyes átadón Varga Mihály pénzügyminiszter, a kerület országgyűlési képviselője, valamint Bús Balázs polgármester is köszöntötte a résztvevőket, valamint örömét fejezte ki, hogy egy újabb közösségi tér nyithatta meg kapuit.
Ha pedig egy jó gyűjtemény párosul a hozzáértő iránymutatással, egy jó közösség hatásával, akkor a könyvtár ma is az lehet, ami mindig is volt: történelmünk, tudásunk és az emberi képzelet tárháza. – kezdte köszöntőjét Varga Mihály. Talán ez a legfőbb oka annak, hogy a könyvtárat szerették az itt élők, és tartottak ki éveken át az újranyitás mellett. Jogos volt az az igényük is, hogy ez az épület legyen megfelelő arra, hogy itt a szó nemes értelmében vett „bibliotéka” működjön, tegye lehetővé a legmodernebb könyvtári szolgáltatások elérését is, és jelenjen meg működésében az a környezettudatosság is, ami ma már egy modern intézménytől elvárható. Olyan fejlesztés valósult meg tehát ismét itt Óbudán, amely találkozik az óbudaiak igényeivel. Ez a fejlesztés az önkormányzat gondos előkészítő munkájának köszönhető.

Bús Balázs polgármester beszédében kiemelte, ez a fejlesztés egy többszereplős összefogás eredménye.  Köszönetet mondott  első sorban Tarlós István főpolgármesternek, hogy a kerület rendelkezésére bocsátotta az épületet, így lehetőség nyílt egy értéknövelő beruházás elvégzésére. Bús Balázs így folytatta, Óbuda egész olvasó közössége számára nagy öröm, hogy hosszú évek után az épület újra visszakaphatta egykori kulturális funkcióját. Végül köszönetet mondott a Városfejlesztő Kft. szakembereinek is, hogy a tervezési folyamattól, az egyeztetéseken át a kivitelezés befejezéséig végigkísérték a projektet, valamint az Óbudai Platán Könyvtár munkatársainak, az épület belső, funkcionális kialakításának megtervezéséért és a szakmai program kialakításáért.

A kapuit most megnyitó Ezüsthegyi Könyvtár nem csupán gyönyörűen megújult épület, ízlésesen kialakított külső és belső tér, kellemes látványt nyújtó falak, ablakok, tégla és üveg. Ez a ház a tudás és a képzelet, az új világok megismerésének helyszíne. És nem csak számunkra. Ez a könyvtár terveink szerint végigkíséri az itt élők életét. Ezért épült meg, ezért vártuk, ezért várta a közösség, emiatt dolgoztunk annyian hivatalból és önkéntesként. – köszönte meg az épület felújításában és a könyvtár kialakításában valamennyi közreműködő támogatását Pőcze Márta, az Óbudai Platán Könyvtár igazgatója.
A Fővárosi Önkormányzat és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2016-ban állapodott meg a korábban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tagkönyvtáraként üzemelő, immár több mint 10 éve üresen álló épületet könyvtári célú használatra megkapja. Ezt követően született meg a képviselőtestületi döntés az épület felújításáról az Ezüsthegy utca 16. szám alatt. A könyvtári szolgáltatásokra itt 231 m2 belső tér áll rendelkezésre. Az épület mellett azonban olyan területekkel, gazdagodtunk, mint a közösségi tér, játszótér, a pince és 600 m2 kert és udvar, melyek meghatározzák az intézmény egyediségét.

A felújítás során a külső homlokzat díszítőelemeinek és stílusjegyeinek megtartása mellett az épület kismértékű alaprajzi átalakítására került sor. A főbejárat áthelyezésével a Rózsadomb utca felől lehetőség nyílt akadálymentesített bejárat kialakítására. További tervezői szempont volt, hogy a korábban kihasználatlan udvar plusz funkciókkal gazdagítsa a könyvtárat.  Ennek köszönhetően a kertben mostantól kisebb rendezvények lebonyolítására alkalmas közösségi tér, a hátsó részén pedig egy pici fűszerkert várja a könyvtár látogatóit, valamint az udvarban kialakított kerékpártároló szolgálja a bringás olvasók kényelmét. A belsőépítészet a 21. századi könyvtárkultúra elvárásainak megfelelően, az informatikai infrastruktúra kiépítésével és a modern gépészeti megoldások alkalmazásával került megújításra. Az épületbelső – fekvéséből adódóan – sötétebb részeinek megvilágítását a mesterséges fényforrások mellett fénycsatornák beépítésével oldották meg. Az épülethátsó traktusához történő hozzáépítés megnövelte az olvasótermek kapacitását, valamint a dolgozói helyiségeknek is helyet biztosít. A teljes körű felújítás során minden külső és belső burkolat megújult, a homlokzatok és belső falafelületek festése is megtörtént, továbbá új helyre kerültek a mosdók. A már említett korszerű gépészeti megoldások mellett a hőszigetelt nyílászáróknak köszönhetően immáron egy fenntartási szempontból is korszerű épület ad otthont a kerület régi új könyvtárának.

A nagyközönség számára 2018. június utolsó napján tartották a megnyitónapot, amikor is az ingyenes beiratkozási lehetőség mellett számos programmal örvendeztették meg a leendő olvasóközönséget.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.