Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. július 10., kedd 09:43

„Aranyos” oroszlányi lány
A csütörtökön kezdődött, Horvátországban zajló maraton kajak-kenu Európa-bajnokság nyitónapján arattak a magyarok.

Az első számban azonnal megszerezhette volna a magyar küldöttség az első aranyérmét, ám az ifjúsági lány kajakosok versenyében Nagy Viktória hajszállal lemaradt az első helyről. A második számban azonban már megszületett az első magyar arany, és mindjárt az első bronz is, a lány ifi kenusok között Horányi Dóra hatalmas fölénnyel győzött, és a harmadik helyre is egy magyar, Csorba Zsófia jött be.

Ha valaki azt gondolta volna, hogy ennél jobb magyar szereplés nem is lehet egy számban, az tévedett, hiszen az U23-as női kajakosok versenyében kettős magyar siker született: az oroszlányi Czéllai-Vörös Zsófia sikeréhez kétség sem férhetett, két és fél percre utána pedig Mihalik Sára érkezett be az ezüstérmes pozícióban.
fotó: oroszlanyimedia

2018. 07. 08.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.