Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. július 30., hétfő 14:27

Közel 24 millió forint a civileknek
A képviselő- testület júliusi soron kívüli testületi ülésén döntött a helyi sport és civil szerveztek működését biztosító, vissza nem térítendő működési támogatásról.
Sportegyesületek támogatására idén 15,9 millió forint előirányzatot határoztak meg. A keret két félévre vonatkozóan kerül felosztásra évről-évre, figyelembe véve a szervezetek által beadott beszámolókat, programterveket. A napokban 11 sportegyesület 14 szakosztályának 7,9 millió forint vissza nem térítendő forrás kerül kiutalásra. Ez az összeg hozzájárul a sportolók következő felkészülési időszakához és versenyzéséhez. A sportosok mellett 48 békési civil szervezet is támogatásban részesült. Az önkormányzat pályáztatás útján, a Civil Tanács javaslata alapján, összesen 3 millió forintot ítélt oda saját forrásból az egyesületeknek. A javaslat megfogalmazásánál szempontként szerepelt a pályázati cél, a taglétszám, az adott szervezet aktivitása és a város közösségi életében való szerepvállalása is. Ezenfelül az önkormányzat 3 kiemeltként nyilvántartott civil szervezet számára összesen 12,6 millió forint működési forrást biztosít. A város közösségi és hagyományőrzési tevekénysége érdekében a Belencéres Néptáncegyüttesért Egyesületnek, a közbiztonság és a közrend megóvásának érdekében a Békési Polgárőrség Közhasznú Szervezetnek valamint baleset és katasztrófahelyzetekben nyújtott segítségnyújtás érdekében a Békési Önkormányzati Tűzoltóságnak.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.