Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS IX. Kerület - Ferencváros Önkormányzata
2018. augusztus 27., hétfő 16:04

HATALMAS VOLT AZ ÉRDEKLŐDÉS A III. BAKÁTS FESZTEN
Ferencváros Önkormányzata immár harmadik alkalommal rendezte meg Budapest egyik legnívósabb összművészeti szabadtéri fesztiválját, a Bakáts Fesztet. A négynapos rendezvény mottója, a „Kultúrában is otthon” Ferencváros jelmondatára utalt, továbbá arra a célkitűzésre, hogy minél színesebb, változatosabb kulturális programot, és a lehető legtöbb művészeti ágat mutassák be a rendezvényre érkező vendégeknek.
A csütörtöki nap a fesztiválnyitás napja volt, a további 3 nap pedig a tánc, a zene és a család élménye köré szerveződött. A közel száz program több mint tíz helyszínen zajlott: a Kálvin udvar, a Rombusz terasz és az Erkel utca mellett például a Dunamelléki Református Egyházkerület Székházának Dísztermében, a Holokauszt Központban, az Unitárius Templomban és a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben. Ezen kívül a Ráday utca vendéglőinek egy része is csatlakozott a programhoz: az általuk választott pincészetek boraival látták vendégül az arra járókat, így varázsolva borutcává a közkedvelt Rádayt.  
A zene, a tánc, a színház, a képzőművészet, a humor és a gyerekprogramok immár második éve szerves részei a rendezvénynek. Ugyanígy hagyomány, hogy Ferencváros egyik határon túli testvérvárosa is bemutatkozik: idén Magyarkanizsa volt a díszvendég, akik egy helytörténeti fotókiállítással és egy ifjúsági harmonika zenekarral képviseltették magukat. A neves fellépők sorában ott találtuk a Purcell Kórust, az Orfeo Zenekar Kamaraegyüttesét, Méhes Csaba pantomimművészt, Szabóki Tünde és Cser Péter operaénekeseket, Sándor György és Janklovics Péter humoristákat, illetve a jazz, a folk- és a könnyűzene olyan állócsillagait, mint például Palya Bea, a Szakcsi Trió, vagy a MÉZ együttes.
A programok nagy része teltházzal zajlott, csak az utolsó, esősebb napon volt visszafogottabb a látogatottság, de ennek ellenére egyetlen programot sem kellett lemondaniuk a szervezőknek az időjárás viszontagságai miatt. Úgy tűnik tehát, hogy beváltak az új helyszínek, és nagy eséllyel jövőre is ugyanitt várja majd a Bakáts Feszt az érdeklődőket, nem csak Ferencvárosból.

4 csatolt kép Szakcsi TrioTaiko HungaryProgramfüzetMistery Gang
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.