Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

KŐSZEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. október 16., kedd 11:39

A Natúrpark Ízei/Orsolya-napi Vásár Kőszeg, 2018. október 20-21-22.
Az idén 17. alkalommal rendezi meg Kőszegen a „Natúrpark ízei”-Gasztronómiai fesztivált és Orsolya napi vásárt a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház az Írottkő Natúrparkért Egyesület segítségével. A rendezvényen kirakodóvásárt tartanak a natúrpark településének kézművesei: borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, tojásfestők, szalmafonók, az érdeklődők pedig kóstolhatnak, vásárolhatnak. A rendezvényen évek óta megjelennek a helyi civil szervezetek is, a rendezvény ideje alatt pedig a város és környéke művészeti együttesei kulturális műsorral szórakoztatják az érdeklődőket a Fő téren és a Jurisics vár területén. 2005. óta a helyi német és horvát kisebbségek étel– és süteménykülönlegességeivel szerepelnek a rendezvényen. A szervezők meghívására kiállítók érkeznek a Geschriebenstein Natúrpark településeiről, de érkeznek kézművesek az ország más területeiről is.  

A történelmi belváros egyedi hangulatú terei, utcái biztosítják a kézműves kirakodóvásár helyszínét.
Egyél-igyál sajátból! A szervezők, a hagyományápolás, a kóstolt termékek megbecsülése, és környezetvédelmi szempontok alapján akciót hirdetnek a vendégek részére, hogy hozzanak magukkal saját, nem eldobható poharat, tányért, evőeszközt! A megszokott, minőségi eszközök használata révén valószínűleg gusztusosabb formában tudnak kóstolni, a kiváló termékek fogyasztása kulturáltabb módon történhet, ráadásul nem terhelik környezetüket eldobható műanyag eszközökkel.
A rendezvény mindkét napján Orsolya-napi Civil Főzőversenyt szervezünk a Civil Ízek Utcájában (Diáksétány)!
A rendezvény ideje alatt Ízek az Natúrparkból címmel sütemény-, lekvár és gyümölcs minden felhasználási, tartósítási formájának versenyét hirdetik a szervezők (lekvárok, jam-ek, ízek, szörpök, aszalékok. A helyi éttermek, cukrászdák egy része szintén csatlakozik a rendezvényhez, hiszen speciális, a vidék jellegzetes terményeinek felhasználásával készült ételeket kínálnak a betérő vendégeknek, akik gesztenyével, sütőtökkel, mézzel készült ínyenc falatokat kóstolhatnak. 
Mindkét napon Örökbefogadó Napot tart a Fekete István Állatvédő Egyesület!


A fesztivál 2009-ben elnyerte a Jó minősítésű gasztronómiai fesztivál címet!
Minden érdeklődőt, látogatót, résztvevőt sok szeretettel várnak a rendezők!
Kiemelt támogatóink: NKA Kulturális Fesztiválok Kollégiuma és Közművelődési Kollégiuma,
NMI Művelődési Intézet, Városok Falvak Szövetsége, Kőszeg Város Önkormányzata.
„Az NMI Művelődési Intézet a hagyományőrző, népművészeti kulturális csoportok, népzenei, néptánc együttesek fellépésében és programjaiban működik közre.”

 

Belépőjegy nincs, a parkolás ingyenes!

 


 

További információ:
                                                  
                                              

 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

Program:

 

Október 20. szombat
Tájnapi séták az Írottkő Natúrparkban
Szőlőhegyek lankáin, Kőszeg felett; Séta a Chernel-kert ösvényein; Séta a doroszlói réteken - egy táj visszaalakulása
részletek: naturpark.hu, koszeg.hu
Vásárkezdés
Október 21. vasárnap
Jurisics vár
14.00 óra - Vadrózsa Népdalkör
14.30 óra – Hajnalcsillag Néptáncegyüttes és a Tulipánt Zenekar
16.00 óra – Gulyás László Vándormuzsikus MÁTYÁS MESÉK c. gyermekműsora
16.45 óra – Cirákulum
Fő tér
14.00 óra –Alpemsenger Nemzetiségi énekkar és Maitz József
14.30 óra - Bozsoki Dalárda
15.30 óra - Cimbali Band Gipsy Fusion
17.00 óra – Zsidányi Tamburások és a Čakavci Horvát Nemzetiségi Tánccsoport
Október 22. hétfő
14.00 óra – Berecz András
15.00 óra – Díjátadások: főzőverseny, és „Ízek az Alpokaljáról”
16.00 óra – Kőszeg Város Fúvószenekara
Fő tér
14.00 óra – Galagonya Énekegyüttes
15.00 óra – Langaléta Garabonciások: Háry János, avagy a nagyot lépő obsitos
16.30 óra – DŰVŐ Zenekar
A Civil Ízek Utcájában (Vár melletti Diáksétány) 21-22-én
Civil Főzőverseny
és délidőben kóstoló!

 

KÖSZHÁZ (Jurisics vár külső udvar)
„Ízek az Alpokaljáról”
09.00 – 11.00 óra nevezés, 14.00 órától kóstoló támogatói jegy vásárlása után

 

október 21-én           befőtt – savanyúság – kompót – aszalék - szendvicskrém  verseny – gyógybor - gyógy likőr
október 22-én           sütemény-, és lekvárverseny
TÁJNAPI SÉTÁK
KERESZT CSILLOG A VIZEKBEN SZELIDEN
SÉTA A DOROSZLÓI RÉTEKEN - EGY TÁJ VISSZAALAKULÁSA
Vezeti: Kutschi Péter, Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
Időtartam: 1,5 óra
Találkozás: 08.00 órakor, VasiVíz kőszegi művezetőségénél (Lóránt Gyula u. 4.)
TÁJSÉTA Básthy Bélával a Magyar Natúrpark Szövetség elnökével és Keszei Balázs környezetvédelmi szakmérnökkel
Időtartam: 2 óra
Találkozás: 10.00 órakor a volt Dreiszker Szanatórium (Kálváriua u. 14.) előtti parkban
Útvonal: Hideg-völgy – Napos-tető – Trianoni-kereszt – Kálvária – Koronaőrző bunker
SÉTA A CHERNEL-KERT ÖSVÉNYEIN 
Vezeti: Kóródi Blanka , Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
Időtartam: 1 óra
Találkozás: 14.00 órakor, Chernel-kert kapujánál

 



2 csatolt kép sütiplakát
1 csatolt dokumentum program
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.