Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS I. kerület - Budavári Önkormányzata
2018. november 15., csütörtök 21:12

Megnyílt a TÉR-KÉP GALÉRIA
Új közösségi teret nyitott a Budavári Önkormányzat a Krisztinavárosban. A TÉR-KÉP Galéria ezentúl kortás kiállításoknak ad majd helyet, de közösségi programokat, tárlatvezetéseket és beszélgetéseket is szerveznek majd ide. Az ötletgazda dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere szerint, a galéria a krisztinavárosi kulturális élet újabb színfoltja lesz. Az első tárlat Fábri Zoltán, Kossuth-díjas filmrendező festményeiből nyílt, Ez is ember műve címmel. A választás azért is esett a filmes legendára, mert az Önkormányzat által Lelkiismeret ösvényén címmel szervezett vetítéssorozat keretében a neves rendező filmjeit láthatja a közönség minden hónap harmadik csütörtökjén a Tabán Moziban.  

 

Fábri Zoltán legismertebb filmjei közé tartozik a Körhinta, az Édes Anna, vagy az Oscar-díjra jelölt Pál utcai fiúk. Pályafutása során 22 filmet rendezett, közülük a legtöbbnek maga volt a forgatókönyvírója, nemegyszer díszlettervezője is. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy eredetileg festőművésznek készült. Három évig járt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Réti István tanítványa volt, aki tanársegédnek kérte fel. Ő azonban nem élt a lehetőséggel, átjelentkezett a Filmművészeti Főiskolára, hiszen filmrendező szeretett volna lenni. Utolsó éveiben azonban újra ecsetet ragadott, a világtól visszavonulva több mint 40 képet festett, melyekbe tapasztalatait sűrítette bele. A TÉR-KÉP Galériában –  az Ez is ember műve kiállításon –  14 képe látható. Az alkotásokat Fábri Péter, a művész unkája bocsátotta a szervezők rendelkezésére. Az alkotásokon a háború, a fasizmus, a holokauszt, az emberi erőszak elevenedik meg, egy különleges színvilággal és sajátos emberábrázolással. Fábri – saját elmondása szerint is – a festővásznon azt viszi tovább, amit legtöbb filmjében feldolgozott; festményei is az ember embertelensége ellen emelnek szót.

 

A Budavári Önkormányzat vezetése elkötelezett a magyar kultúra ápolása mellett, ezért is fektet nagy hangsúlyt arra, hogy a kerületben élők színvonalas programok között válogathassanak. A Várnegyed Galériában, a Jókai Anna Szalonban, a Virág Benedek Házban, a BEM6 Művelődési Házban, a Vízivárosi Klubban és a Városházán is számos önkormányzat által szervezett kulturális programmal várják az itt élőket. Ezentúl pedig kortárs kiállításokkal ehhez csatlakozik a Krisztina körút 83-85. szám alatt található TÉR-KÉP Galéria is.
A kiállítást 2018. november 15-én András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező és dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere nyitotta meg. A rendezvény folytatásaként pedig a Tabán Moziban Fábri Zoltán Magyarok című filmjét láthatták az érdeklődők.
 
A tárlat ingyenesen megtekinthető 2018. december 8-ig, keddtől szombatig 12-18 óra között.

 

Budapest, 2018. november 15.

 


 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.