Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. november 23., péntek 11:08

Új Diósgyőr épül
A miskolci önkormányzat 2010 óta – a várépítéssel, stadionépítéssel együtt - a diósgyőri városrész fejlesztésére fordított több mint 17 milliárd Ft után a következő két évben újabb mintegy 10 milliárd Ft-ot költ a városrész megújulására. 2010 és 2020 között Miskolc diósgyőri városrészében valósul meg az egyik legnagyobb értékű városszépítési program. Terek, utcák, és számos épület újul meg Diósgyőrben, több ponton már megkezdődött a kivitelezés.

A diósgyőri újjászületés egyik első lépése, a Táncsics Mihály tér, és az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér átépítése. Mindkét helyszínen elkezdődtek már a munkák.
Az 1970-ben épült Árpád úti szolgáltatóház előtti terület teljesen átalakul, igazi több funkciós közösségi térré alakul, úgy, hogy a meglévő növényzet mellet e terület rendezésével és gyepesítéssel, valamint fák ültetésével nő a zöldterület nagysága. A téren közel 2000 négyzetméternyi zöldterületet alakítanak ki, 14 db új díszfát telepítenek.
A gyalogos téren teljes burkolatcsere történik, egy új találkozási pontot, és egy igényes őstermelői piacot alakítanak ki. Nő a pihenő és a parkolóhelyek száma. Megépül egy látványszökőkút, ami a nyári időszakban kellemes klímát, víz közeli élményt biztosít majd.
A megújuló téren lesz többek között köztéri óra, segélyhívó berendezés, több hulladékgyűjtő, és új padok. A tervdokumentáció Green City akkreditált, így a fenntarthatósági szempontokat figyelembe véve történik a felújítás – az olyan újra felhasználható anyagokat, mint pl. a bazaltkockák, beépítik az új térbe. A mostani beton alapozás megszűnik, így a csapadékvíz jelentős része be tud majd szivárogni a talajba a térkövek fúgáin keresztül.
Ezen a téren állt Varga Miklós szobrászművész Korsóslány című szobra, amelyhez eredetileg vízmedence is tartozott. A munkálatok idejére ideiglenesen elszállított szobrot a térre épülő új szökőkút mellett állítják fel ismét. Így az alkotás méltó helyre kerül.
A Táncsics Mihály téren, az emlékmű környékének rendezése, kellemesebbé tétele, és a térvilágítás kiépítése mellett a meglévő növényállomány magas díszértékű növényekkel bővül, és egy járdaszakasz is megújul.
Emellett a Nagy Lajos király útja és a Blaha L. u. közötti zöld területen a gyerekek számára egy kisebb játszótér létesül.

Ezek a munkálatok már megkezdődtek. A Táncsics tér várhatóan az év végére elkészül, az Árpád úti szolgáltatóház előtti területen pedig várhatóan késő tavaszig tartanak majd a munkálatok.

A kivitelező az üzletekbe történő bejutást folyamatosan biztosítja, az építési terület lezárását pedig úgy oldja meg, hogy a vásárlók a lehető legkisebb kerülővel juthassanak el a céljukig.

Az Árpád úti szolgáltatóház előtti tér és a Táncsics tér része a diósgyőri városközpont integrált rehabilitációjának. A terek és épületek megújítását jelentő, több mint két éve zajló projekt több ütemben, összesen 940 millió Ft-ból valósul meg. Az említett két tér megújulása 147 131 337 Ft+ÁFA (összesen bruttó 186 856 798 Ft) uniós támogatással valósul meg.
 
A nagy projekt részeként 2017-ben már befejeződött a Petőfi Sándor Fiókkönyvtár klímatudatos felújítása. A Nagy Lajos király útja 16. szám alatti épület késő barokk stílusban épült 1758-ban, 1977-től működik itt könyvtár.
A Diósgyőri Római Katolikus Plébánia, mint konzorciumi partner, a projekt keretében fejlesztette a templom kertjét. A kerítés elbontásával, dísznövények telepítésével és sétány kialakításával mindenki számára használható nyitott kert jött létre.
A fejlesztési program szerint a II. János Pál pápa tér lépcsőzetes süllyesztést kap a Szinva-patak medre felé. A téren újonnan kialakított sétányok mentén kandeláberek, utcabútorok kapnak helyet, ezen felül egy szökőkút kialakítása is szerepel a tervekben.
Az építkezés 2019-ben kezdődik.
A Várréten, a műemléki vár közvetlen környezetében egy egységes zöld terület alakul ki, nagy gyep felülettel és egyedi díszfák telepítésével. A Vár utcában egy kávézót is kialakítanak. A vár környékén újabb parkolóhelyek létesülnek.

Mindez csak egy a Diósgyőrt érintő fejlesztési projektek közül. A miskolci önkormányzat a vár, a lovagi tornák tere, a függőkert felújításával kezdte el a városrész átalakítását, fejlesztését. A cél, hogy a vár, mint magterület köré rendeződő, népszerű, kulturális és turisztikai városközpont jöjjön létre Diósgyőrben, ami elősegíti majd a további fejlődést, a szolgáltatók betelepedését.
 

Megkezdett, vagy hamarosan induló diósgyőri fejlesztések:


·       A Diósgyőri vár turisztikai célú fejlesztése, 5.700.000.000 + 1.500.000.000 = 7.200.000.000
·       Forgalomcsillapított övezet kialakítása Diósgyőri városrészben             300.000.000
(Diósgyőri vár és környezetének fejlesztéséhez kapcsolódik.)

 
·       Diósgyőr – Kuruc utcai – idősek nappali ellátásának kialakítása                       109.647.403
·       Diósgyőri Bölcsőde férőhely bővítése                                                                  143.858.943
·       Diósgyőri Óvoda energetikai korszerűsítése                                                    138.292.492
·       Kerékpárút építése Komlóstető felől a Várnál lévő kerékpárúthoz     kb. 62.000.000
·       Kerékpárforgalmi létesítmény a Diósgyőri vár és a Lillafüred között.         561.000.000


·       Diósgyőri Horizont Helyi Közösség Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia 400.000.000
(soft)

 
SZUMM: 9,854,798,838 Ft.

 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.