Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS III. kerület - Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
2019. január 9., szerda 13:52

Bús Balázs: „Az óbuda-békásmegyeriek biztonsága érdekében szükséges a kerületi szabadulószobák azonnali ellenőrizése!”
A lengyelországi Koszalinban működő szabadulószobában bekövetkezett, öt, egyaránt tizenöt éves lány életét követelő tűzvész után Bús Balázs polgármester kezdeményezi, hogy az illetékes hatóságok soron kívül ellenőrizzék a III. kerületi szabadulószobákat.
 
Mint ismeretes, múlt héten az észak-lengyelországi Koszalinban életét vesztette öt 15 éves lány: vélhetően a fűtést biztosító gázpalack robbant fel abban a garázsban működtetett szabadulószobában, ahol a fiatalok éppen születésnapot ünnepeltek. A bent rekedt tinédzserek szénmonoxid-mérgezésben haltak meg.
Az úgynevezett szabadulószobák olyan közösségi szórakozó terek, ahol a játékosok egy csoportját fizikailag „bezárják” egy adott téma köré épülő helyiségbe. Innen különböző logikai feladványok megoldásával egy megadott időn belül kell kijutniuk. A témák között a játékosok gyakran találkozhatnak egy adott helyről, pl. börtönből való kiszabadulással, illetve egy bűneset vagy rejtély megoldásával. Az adott játék témájától függően a legtöbb szabadulószobát lakásokban, pincékben, ipari területeken, tehát az esetek legnagyobb többségében zárt térben alakítják ki.
Lengyelországban nem léteznek külön, a szabadulószobákra vonatkozó biztonsági előírások, azonban érvényben vannak a nyilvános épületekre vonatkozó tűzvédelmi szabályok. Ezek betartásáért a szórakozóhelyek esetében az őket üzemeltető vállalkozók a felelősek. Noha a szabadulószobákban zajló rejtvényjáték lényege a kijárat megtalálása, biztosítani kell a menekülés lehetőségét tényleges veszély esetén. Mivel azonban a magyar szabályozás szerint sincsen külön, a szabadulószobákra vonatkozó biztonsági előírás, Bús Balázs kezdeményezi az ilyen jellegű szolgáltatást nyújtó helyiségek soron kívüli ellenőrzését. Továbbá szorgalmazza, hogy a kormányzat a West Balkán esethez hasonlóan, a szabadulószobákra vonatkozóan is alkosson külön jogszabályt az ilyen tragédiák elkerülése érdekében. A polgármester kezdeményezése elsősorban a kerületben található szabadulószobákra irányul, és bízik benne, hogy a megfelelő jogszabályi háttérrel és ellenőrzéssel nem csak Óbuda-Békásmegyeren előzhetők meg a hasonló tragédiák, hanem országosan is.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.