Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. január 30., szerda 11:44

Pályázzatok civilek!
Tavaly decemberben írták ki a társadalmi és sportcélú pályázatokat az említett célok megvalósítását szolgáló önkormányzati támogatások elnyerésére.

 Kedden délután a művelődési központba várták a város civil szervezeteinek képviselőit, hogy első kézből szerezzenek információkat a sikeres pályázati anyag elkészítéséhez.



 File Beáta jegyző arról szólt – többek között -, hogy Oroszlány rendkívül pezsgő közösségi életét bizonyítja a több mint száz bejegyzett szervezet, ezek közül 30-40 olyan, amelyik rendszeresen sikerrel vesz részt az önkormányzati pályázaton.



 - A civil szervezeteket nem kötik túlzottan szigorú jogszabályok, ezért rugalmasak, gyorsan tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, és olyan hiányterületeken is pillanatok alatt képesek megjelenni, ahol a kormányzati, közigazgatási szervezetek, állami intézmények nem éppen „problémaérzékenyek”, vagy merev szabályozásuk, bürokratikusságuk miatti lassúságuknál fogva sokkal nehezebben lépnek. Viszont ne csak kritika hangozzék el részükről, hanem maguk is vessenek fel kérdéseket, javasoljanak megoldásokat és stratégiákat – fogalmazott a jegyző, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy idén március 18-ig kell leadni a pályázati anyagokat, és ez a határnap „kőbe vésett”. A bizottság április 18-ig bírálja el azokat és hozza meg döntését.



 A továbbiakban Károlyiné Plóza Melinda jogi referens a pályázati kérelem benyújtásának szabályairól, a hiánypótlási lehetőségről, valamint a benyújtandó okiratokról tájékoztatta a jelenlévőket, Keltai Erika pénzügyi ügyintéző pedig a támogatások pénzügyi elszámolásának szabályait ismertette.



 A társadalmi és sportcélú pályázati kiírásokat és anyagokat a PÁLYÁZATOK menüpontban tekintheti meg!



Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.