Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. január 31., csütörtök 20:05

Találjuk meg saját utunkat
Ha mások örömében osztozunk, nekünk is jut belőle Ha igazán meg akarod ismerni magad, teljesíts valami nagy erőfeszítést igénylőt, mint például a spartatlon. A futás, nyugalom, lelki béke, öröm, miközben átalakul az ember, mondja  Papp Ferenc, aki saját példáján bizonyítja mindezt. Eddig 11 maratont futott a Balatonnál, Budapesten, Olaszországban és Bécsben, most készül a tizenkettedikre. Az elmúlt másfél évtizedben a félmaratont 70-80 alkalommal teljesítette. A Tovafutók Sportegyesület tagjaként tavaly a második legjobb teljesítményt ő érte el azzal, hogy egy év alatt 2220 kilométert futott. Papp Ferenc büszke arra, hogy a Tovafutók Sportegyesületben barátokra is lelt. Sokan felnéznek rá, örülnek egymás eredményeinek. Ez fokozza az erejét és az örömét, ugyanis ha mások örömében osztozunk, akkor nekünk is több jut belőle. Nagy öröm, hogy az UltraBalaton futásra ismét, immár ötödször jutott be a csapat. A nyolc fős csoport megállás nélkül futja körbe a Balatont és a Káli medencét. A hatalmas erőpróbára alaposan fel kell készülni. Ő hetente 3-4 edzést tart. Futás közben kikapcsol a hétköznapokból, élvezi a szabadságot, a nyugalmat, a csendet. Közben gondolkodik, verseket mond magában. A leghosszabb táv, amit egyszerre megtett, 50 kilométer volt. Volt olyan hónap, amikor 300-400 kilométert futott. Akkor érezte, ez a teljesítőképessége határa. Nemcsak ő maga sportol, másokkal is megismerteti a mozgás örömét. A Molnár Gábor Műhely Alapítvány tavaly ősszel átadott sportparkjának építését is ő kezdeményezte valamint támogatta. A Tovafutók a májusi félmaratonon indulók nevezési díjából szintén ajánlott fel. Papp Ferenc egyik fia autista, hétköznapjait az alapítványnál tölti. A fiatalok naponta egy órát sportolnak a számukra biztonságos szabadtéri eszközökön. Örömmel használják a tornaparkot, ezáltal javul a kedélyük, jobb lesz az egészségük, fejlődik a mozgáskoordinációjuk. Vallja, ha van reális célunk és hajlandók vagyunk tenni is érte, akkor azt elérjük. Az élet az erőfeszítéseket díjazza, nem a kifogásokat, vallja a nemrég nyugdíjba vonult, de azóta is aktívan élő, minden nap valami újat tanuló sportoló. Vallja, a boldog és nyugodt élet alapja, hogy találjuk meg azt, amiben kiteljesedhetünk, ne másokat utánozzunk, ne a környezetünknek kívánjunk megfelelni, hanem járjuk a saját utunkat. A másik hobbyja a zene, büszke közel félszáz darabból álló hangszergyűjteményére. Több hangszeren játszik, a pengetősöket kedveli, van többek között amerikai bendzsója, ukuleleje. Alapító tagja a három éve alakult Hársfa triónak, repertoárjukban ma már 100 dal szerepel, népdalok, zsoltárok, megzenésített versek, country, pop-rock. Nemrég az intézmény felkérésére a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi középiskolája diákjaiból álló kórust szervezi. A fiatalok a szalagavató ünnepségen is felléptek. Tudását jó szívvel adja át a fiataloknak, hogy ők is ismerjék meg a közös éneklés örömét.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.