Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. február 3., vasárnap 18:11

A Látássérült klub kezdte Ajkán a báli szezont
A Látássérült klub tagjai kezdték meg Ajkán a báli szezont szombaton, február 2-án a kaszinó nagytermében. A klubtagok most is, ahogy az előző években számos sorstárs klubot és ajkai civil szervezetet meghívtak. A hatalmas teremben végig asztalok és székek voltak, csupán a színpad előtti részen hagytak némi helyet a táncolóknak. A terem már a kezdés előtt fél órával megtelt ünneplőbe öltözött vidám bálozókkal. A Látássérült klub elnöke, Horváth Árpádné ünnepi beszédében köszönetet mondott a tombolatárgyakért az azokat felajánló vállalkozóknak, támogatóknak, klubtagoknak. Egy társadalom minőségét nem az határozza meg, hogy az embereknek mennyi pénzük van, hanem az, hogyan viszonyulnak az elesettekhez, fogalmazta meg Dorner László önkormányzati képviselő, aki Ajka város önkormányzata nevében köszöntötte a szervezőket és a résztvevőket. A képviselő elmondta, a város lehetőségeihez mérten támogatja a civil szervezeteket. A látássérültek is számíthatnak a segítségre a város és a civil szféra részéről is. A bálon a Diabétesz klub és a kórházi nyugdíjas klub tagjai, a látássérültek támogatója, dr. Csalló Mária, valamint a közösségi szolgálat keretében fiatalok is segítettek.  A klub versmondója, Benkő Imre egy vidám költeménnyel alapozta meg a jó hangulatot, majd a tagokból alakult színjátszó csoport műsora következett. A tombolasorsolás több, mint fél óráig tartott, olyan sok volt az ajándék, majd az élő zenére sokan táncoltak. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.