Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

SZABADSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. február 12., kedd 17:55

Nagy sikert aratott a jótékonysági műsor
Idén Február 8-án és 9-én tartotta  23. jótékonysági műsorát a szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola Talentum Alapítványa a József Attila Közösségi Házban. A gyermekek mindkét napon telt ház előtt szerepeltek. Közel 300-an léptek színpadra, összesen 21 produkcióban.
A megjelent vendégeket Vanyurné Lázár Erzsébet a Petőfi Sándor Általános Iskola intézményvezetője köszöntötte, majd Faragó Mária az alapítvány kuratóriumának elnöke tartotta meg beszámolóját.
A tavalyi évben az alapítvány bevétele 1 945 000 forint volt, melyből pályázatok támogatására 1 245 000 forintot fordítottak, derült ki a beszámolóból. Ebből az összegből finanszírozták az eszközbeszerzéseket, tárgyjutalmakat és a kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diákok kirándulásait. Az alapítvány fedezte a körzeti és megyei tanulmányi versenyekre való nevezési díjakat és azok utazási költségeit.
A beszédek után léptek színpadra az iskola tanulói. A közönséget többek közt aerobik, néptánc, vers és modern tánc produkciókkal valamint színpadra állított vidám darabokkal varázsolták el.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.