Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

TISZAÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. március 24., szerda 21:52

Bajnai szerint Tiszaújváros lehet a példa
Két és fél órát töltött városunkban az elmúlt héten csütörtökön Bajnai Gordon miniszterelnök. A villámlátogatás alatt két gyárat is megtekintett, példa értékűnek nevezte a tiszaújvárosiak munkáját.


Elsőként a Jabil vezetése fogadta a kormány első emberét.  Király Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója tájékoztatta arról, hogy a tiszaújvárosi gyáregység idén ünnepli az alapkőletétel 10. évfordulóját. A miniszterelnök erre megjegyezte, hogy tud róla, és munkatársai tájékoztatták – amit örömmel nyugtázott -, hogy ennek a vállalatnak a fő értéke – többek között – az innováció, a megbízhatóság és a minőség, melyeknek köszönhetően a Jabil a gazdasági recesszió ellenére is képes a folyamatos fejlődésre, az árbevétel, a technológia és a létszám vonatkozásában.
Tíz percet szánt a miniszterelnöki protokoll a gyárlátogatásra, de hosszabbra sikeredett, mert Bajnai Gordon megállt, hogy alaposabban is szemügyre vehesse a technológiai folyamatokat. Beszélgetett a dolgozókkal, és a rövid idő alatt megpróbált „képben maradni” a térség legnagyobb vállalatának feladatairól.
- Igazán megtisztelő számunkra ez a látogatás, ami optimizmusra ad okot, talán nem vagyok fellengzős, ha megkockáztatom, kormányzati szinten is figyelnek ránk – mondta lapunknak Király Zoltán ügyvezető igazgató. - Jelenleg a tiszaújvárosi Jabil a magyarországi GDP és export jelentős hányadát adó elektronikai ipar meghatározó vállalata. 200 milliárd forint éves termelésével a nemzetközi vállalatcsoport árbevételének 10%-át, az európainak pedig a harmadát állítja elő, ezzel a hazai cégek top 50-es listáján előkelő helyet foglal el. A 2010-es évet négyezer fő saját és háromszázötven kölcsönzött munkatárssal kezdtük, a sikereket folytatni kívánjuk.

A miniszterelnöknek nagyon tetszett, hogy a Jabil egy siker iránt elkötelezett közösség, a menedzsment folyamatosan új gyártási filozófiákon töri a fejét és ez a tudatos alkotói stratégia vezetett ahhoz, hogy a cég üzletileg biztos alapokon áll
- Csak egyetlen területet hadd említsek – tette hozzá Bajnai –, az USA-ban használt okostelefonokat Tiszaújvárosban gyártják, ha itt valami történne a termeléssel, Amerikában leállna az üzleti élet.
A Jabil után városunk legfiatalabb gyárához érkezett a delegáció. A hamarosan termelését is megkezdő EKO-Fire Kft. pelletgyára is felkeltette a kormányfő figyelmét. Kovács József ügyvezető igazgató és dr. Braun Róbert műszaki igazgató tájékoztatta az új cég jelenlegi állapotáról.

Megtudtuk, hogy a pelletgyár hamarosan akár 30%-ban is kiválthatja a gázenergiát a területen, a gazdasági indokok mellett a környezet védelme is prioritást élvez majd.
Bajnai Gordon rövid beszédében gratulált a város vezetésének – Koscsó Lajos polgármester és Kovács Tibor országgyűlési képviselő személyes jelenlé-tében – és úgy értékelte tiszaújvárosi látogatását, hogy a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében – ahol a válságból való kivezető út vége felé járunk – több ilyen település munkájára, hozzáállására lenne szükség és úgy gondolta, hogy Tiszaújváros – egy esetleges új kormány felállása esetén is – minta lehet mindenki számára.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.