Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. szeptember 21. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. február 26., kedd 20:59

Kata két hónap edzéssel bajnok lett
Alig több, mint két hónap edzést követően tavaly augusztusban súlycsoportjában már arany érmet szerzett a Siófokon rendezett Scitec Muscle Beach versenyén Piri Kata erőemelő. A Bródy gimnázium 10. osztályos diákja február végén  megnyerte a diákolimpia területi fordulóját, így bekerült az országos döntőbe, amit április 13-án Encsen rendeznek. Jó esélyei vannak arra, hogy ott is a dobogóra kerül. Tavaly a győztes 45 kilogrammot nyomott ki, épp akkora súlyt, amennyivel Kata a területi fordulón nyert. Azóta az edzésen már 50 kilogrammnál tart, célja, hogy a versenyre már az 57,5 kg is sikerüljön. Kata testsúlya alig több, mint 60 kilogramm. A kétszeres bajnoktól megtudtuk, hogy 2018 júniusában talált rá az interneten az erőemelésre. Felvette a kapcsolatot Kiss Martina edzővel, aki akkor Veszprémben élt. Elment hozzá. Az edző a lelkes és érdeklődő fiatal lányban látott tehetséget, így elkezdődött a közös munka. Ma Kata gyakorlatilag egyedül edz, ugyanis edzője, Kiss Martina az ország másik végébe költözött, így a világhálón tartják a kapcsolatot, beszélik meg az edzéstervet. Az edzésen a felhúzást, a guggolást és a fekvenyomást is gyakorolja, a kis súlyokkal a technikát tökéletesíti, a nagyokkal az erőnlétét fejleszti. Még nem számolta ki, hogy pontosan mekkora súlyt mozgat meg egy edzésen, de becslése szerint több ezer kilót. Hetente 5 vagy 6 alkalommal edz a város egyik edzőtermében. Edzője ugyan nem áll mellette, néha videót készít az edzéséről, azt küldi el, hogy Martina a távolból is figyelemmel kísérhesse a fejlődését. A következő heti edzéstervet is a világhálón küldi el neki. Az erőemelést sokan még ma is a férfiak sportjának tartják, pedig egyre több lány is ér el komoly eredményeket. Ez erőemeléshez nem csupán testi erő szükséges, hanem a megfelelő gondolkodás is. A technikát ugyanis meg kell tanulni. Kata német tagozatos, heti 7 német és 3 angol órája van. Tanulmányaiban is sikeres, szeretne felsőfokú nyelvvizsgát tenni. A sportban iskolája is támogatja. Jövőjét kedvenc sportágában képzeli el. Érettségi után a testnevelési egyetemen szeretne továbbtanulni, majd egyesületet létrehozni és konditermet berendezni, ahol az erőemelők edzenek. A közeli tervekről megtudtuk, részt vesz a magyar bajnokságon, az Európa bajnokságon, amelyet Magyarországon rendeznek valamint a világbajnokságra Szlovákiába is kiutazik. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.