Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 6., szerda 12:07

Dalszerző és szövegíró is lett a 2000 dalt tudó zenész
Dalszerző és szövegíró lett Németh Tibor, aki két évtizede zenészként szórakoztatja a közönséget. Ajkán is többször fellépett már különféle rendezvényeken, a közönség szereti őt.  A dala igazi bulis, fülbemászó beköszönő dal. Mint mondta, bizonyos idő után a közönség már elvárja a saját szerzeményt. Amúgy meg nagyon jó a szakma más területén is kipróbálni magát. A dalszöveg nem az íróasztal mellett görcsölve jön, hanem bármikor bevillanhat pár szó, néhány sor, a gondolatot aztán tovább lehet fűzni. - Nekem leginkább éjszaka jönnek a gondolatok - mondta. - Felébredek, gondolkodom rajta, aztán reggel folytatom. Addig nem megy ki a fejemből a szöveg. Ha a dal kész, jön a dallam, a hangszerelés. Ma már profi stúdiók vannak, ahol bármilyen hangzást el lehet készíteni. Németh Tibor elmondta, ma már a zenésznek nem csak énekelni meg hangszeren játszani kell tudnia, hanem értenie kell a technika összeszereléséhez, a számítástechnikához, a fények beállításához. Ma már a fénytechnika is számítógépes programmal működik, aminek megírása komoly és időigényes munka. Már távol van az az idő, amikor egy szál gitárral és egy mikrofonnal ki lehetett állni a színpadra. A technika folyton fejlődik, amellyel haladni kell. Mellette sokféle igénynek megfelelni. Egy esküvőn vagy bálon vegyes a közönség, a kisgyermektől a nyugdíjasig mindenki izlését ki kell szolgálni. Számos stílus fér meg a zenei életben egymás mellett, mindre fel kell készülni. Kérhetnek rockot, magyar nótát, diszkót. Az aktuális divatirányzatban, a menő dalokban pedig kötelező otthon lenni. Tibor két szintetizátort használ, mindegyiken más stílusú zenével, de a több, mint 2000 dal szinte mindegyikét fejből is tudja. Mint elmondta, sok felkérése van, szereti a közönség. A főállását is úgy választotta meg, hogy a hétvégi fellépéseit el tudja vállalni. Folyamatosan újít, halad a technikával, ami ugyan költséges, de nélkülözhetetlen. Hívták tehetségkutató műsorokba is, de nem kívánja megméretni magát. Neki egy a fontos, a közönség szeretete. Az a pillanat, amikor a lakodalom végén odamegy hozzá az ifjú pár és azt mondja, feledhetetlenné tetted életünk legszebb napját.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.