Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 9., szombat 08:29

Az ajkai óvodakert a jó gyakorlatok között
Már az óvodák egy részében is alakítottak ki olyan területet, ahol a gyerekek figyelemmel kísérhetik a növények fejlődését, sőt az egyszerűbb munkákban részt is vehetnek. Az ajkai óvoda minden telephelyén van ilyen, amely be is került a jó gyakorlatok közé, mondta Halbritter András, az Iskolakertekért Alapítvány kuratóriumi tagja, aki jelenleg a somlóvásárhelyi iskolának segít kialakítani az iskolakertet. Halbritter Andrástól megtudtuk, a legfrissebb adatok szerint az oktatási intézmények 8 százalékában van iskolakert. Ezek a létesítmények a mezőgazdaság gépesítését követően szorultak vissza, amikor úgy gondolták, fölöslegessé válik rövid időn belül a konyhakert, a nagyüzemben a gépek mindent elvégeznek az ember helyett. Most újra igény mutatkozik a konyhakertekre, főként a környezeti nevelés előtérbe kerülése, a zöld óvoda és zöld iskola mozgalom elterjedése miatt. A kertművelést némi anyagi befektetéssel egy művelésre alkalmas területen, néhány lelkes pedagógussal el lehet kezdeni. Termelni bármit lehet, amire alkalmas a terület vagy az adott térségben hagyományai vannak. A somlóvásárhelyi iskolában március közepén veszik át az informális és nem formális tanulási lehetőségek kialakítása Somlóvásárhelyen  pályázat keretében kapott palántákat, tudtuk meg Soós Anita tanártól, a program szakmai vezetőjétől. A fő profil a levendula, a gyógynövények, fűszernövények, a bogyós gyümölcsök lesznek. A termést megszárítják, feldolgozzák, vagy az iskolai étkezéseken elfogyasztják. A pályázati támogatás 3 évre szól, utána még 3 évig fenn kell tartani a projektet. A pedagógus hozzátette, az iskolakert haszna sokféle. A gyerekek megtanulják a mezőgazdasági tevékenységet, így felnőttként a saját kertjükben bátrabban termelnek, megszokják a rendszeres tevékenységet, kialakul a felelősségtudatuk, része az egészséges életmódra és környezettudatosságra nevelésnek is. Soós Anita elmondta, olyan intézményben tanult, ahol volt iskolakert. A munkával eltöltött idő szép emlékként maradt meg, és felnőttként saját háztartásában is hasznosítja az ott elsajátítottakat. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.