Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 22., péntek 09:31

Brüsszeli kiállításon mutatják be a szecessziós gödöllői művésztelepet
A gödöllői művészetelepet bemutató kiállítás nyílt Brüsszelben a Balassi Intézetben. Az Art Nouveau és Art Deco Fesztivál keretében látható tárlat a magyar szecesszió különleges szeletére kívánja felhívni a figyelmet, az életmódjában és művészetében is újat hozó gödöllői művésztelep bemutatásakor.
A megnyitó résztvevőit Vitézy Zsófia, a Balassi Intézet igazgatója köszöntötte, aki örömének adott hangot, hogy Magyarország, amely első alkalommal csatlakozott ehhez a nagyszabású fesztiválhoz, ilyen csodálatos és gazdag anyaggal mutatkozott be.
Elsőként Dr. Kovács Tamás Iván, hazánk rendkívüli és meghatalmazott nagykövete mondott beszédet, aki kiemelte: Magyarország a szecesszió egyik központja, volt, Budapest híres épületei is ennek jegyeit hordozzák magukon. Budapest mellett Nagyváradot, Marosvásarhelyet és Szabadkát említette, mint a korszak jelentős művészeti központjait, de - mint mondta - a szecesszió bölcsöje Gödöllő volt, hiszen itt éltek legnagyobb képviselői.
"Gödöllő in Europe, Europe in Gödöllő" - ez volt a szlogen 2011-ben, amikor Magyarország tölötte be az Európai Unió elnöki tisztét, s több, mint negyven kiemelt rendezvénynek adott otthont a város, emlékeztetett beszédében dr. Gémesi György polgármester. Gödöllő akkor már bemutatkozott Bürsszelben egy szép kiállítással, s nagy öröm most ismét megjelenni kultúránk egy szeletével. Megemlékezett Körösfői-Kriesch Aladárról, Nagy Sándorról és Remsey Jenőről, akik köré összegyűltek a kor művészeti életének jeles képviselői. 
Gémesi György szólt a kiállított gazdag anyag részeként itt bemutatott ,Nagy Sándor tervei alapján, Leo Belmonte által készített „Attila hazatérése a vadászatról” című kárpitról is, amit
a francia művész unokája, a Kanadában élő Laurence Dupourqué ajándékozott Gödöllői Városi Múzeumnak. Mindössze annyi volt a kikötése,hogy Brüsszelben mutassák be először.
A művésztelep folytatásaként ma a Gödöllői Iparművészeti Műhely fogja össze a gödöllői művészeket, de a város kulturális központként számos színvonalas kulturális programnak ad otthont, mondta Gémesi György, aki úgy fogalmazott: A kultúra az a kapocs, ami összeköt bennünket Gödöllőn, Európában és a világban.
A megnyitó beszédek sorát Kerényiné Bakonyi Eszter, a Gödöllői Városi Múzeum igazgatója zárta, aki szólt a szecesszióról, az egykori művésztelepről és a kiállított alkotásokról - szintén kiemelve az "Attila hazatérése a vadászatról" című kárpitot. 
A megnyitón Czelleng Réka (ének) és Jancsó Edit (zongora), a Frédéric Chopin Zenei AMI növendékei közreműködtek. 
A rendezvényre belga és holland testvérvárosainkból Turnhoutból és Wageningenből is érkezett küldöttség, Marcel Hendricx, Turnhout volt polgármestere, és Kees Beurmanjer, a wageningeni Testvérvárosi Egyesület elnöke is megtisztelte jelenlétével. 
A gödöllői művésztelepnek a fesztivál keretében történő bemutatását Burányi Adrienn kezdeményezte, aki Gödöllőről származik, és 2004 óta a Balassi Intézet munkatársa. A tárlat anyagának kiszállítását a külügyminisztérium szervezte.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.