Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS I. kerület - Budavári Önkormányzata
2019. március 26., kedd 13:11

Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny
Kihirdették a Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny győzteseit. A szakmai zsűri 25 pályázatból hozta meg döntését. Első helyezett Lázár Dániel lett. A második díjat Per Dybro Sorensen dán zeneszerő kapta, és a harmadik helyen Oláh Patrik Gergő, a tavalyi zeneszerzőverseny győztese végzett. A zsűri különdíját Otto Wanke kapta, aki Ausztriából pályázott.

 A Budavári Önkormányzat által meghirdetett nemzetközi pályázatra összesen 25 pályamű érkezett, melyek közül egy öttagú szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. A zeneszerzőversenyre pályázni új, eddig nem előadott, önálló zeneművel lehetett, amely Beethoven hegedűre és zongorára írt Nr. 5-ös op. 24-es F-dúr „Tavaszi” szonátájának egy felismerhető motívumára épülő kompozíció. Egy versenyző maximum három pályázatot küldhetett.
A pályaműveket a Budavári Önkormányzat által felkért zsűri bírálta el, amelynek elnöke Maros Miklós zeneszerző, tagjai Fekete Gyula zeneszerző, egyetemi tanár; Kovács Sándor zenetörténész, zenekritikus; Mácsai János zenetörténész, zenekritikus és Tornyai Péter zeneszerző, kamarazenész.
A zsűri szakmai szempontokat figyelembe véve hozta meg döntését. A 6000 euró összdíjazású versenyen az 1. helyezett 3000, a 2. helyezett 2000, a 3. helyezett 1000 euró díjazásban részesül. Emellett pedig a Beethoven Budán Fesztivál május 2-i hangversenyén be is mutatják a nyertes műveket. A zsűri különdíjasa 1000 euró jutalomban részesül. 
A Beethoven Budán Fesztivál és a Zeneszerzőverseny ötletgazdája dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere, aki a tavalyi nagysikerű zeneszerzőverseny után újra komponálásra bíztatta a szerzőket.
A 20. alkalommal meghirdetett Beethoven Budán Fesztivál április 30. és május 7. között lesz, és 18 különleges koncerttel és szalonzenével várja a zenerajongókat a Budai Várba.
A Beethoven Budán Fesztivál a Szalonszimfóniák sorozat első koncertjével kezdődik el április 30-án, a Budavári Városházán. A magyar zenei élet legkiválóbb kamarazenészei négy egymást követő koncerten arra vállalkoznak, hogy a legváltozatosabb felállásokban és hangszerelésben Beethoven mind a kilenc szimfóniáját új oldaláról mutatják be. A szalonszimfóniák után Beethoven ritkán hallható mandolinra és fortepianóra írt művei csendülnek fel szintén a Budavári Városházán Alon Sariel és Michael Tsalka izraeli vendégművészek előadásában. A fesztivált április 30-án az esti koncerten Maros Miklós zeneszerző nyitja meg.  Május 1-jén a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar és Purcell Kórus hangversenyével várják az érdeklődőket a Krisztinavárosi Plébániatempolmban, ahol Beethoven Krisztus az olajfák hegyén című oratóriuma csendül fel. A csütörtök esti Zeneszerzőverseny Gálán Balog József és Rácz József adják elő a nyertes műveket a Zenetudományi Intézetben. Május 3-án, pénteken Balázs János zongoraművész és a Budafoki Dohnányi Zenekar közösen lép fel a MOM Kulturális Központban. Ugyanezen a napon pedig a Hagyományok Házában a magyar könnyűzenei élet két halhatatlan ikonja, Balázs Fecó és Benkő László mutatják meg, hogyan kapcsolódhat az ő zenei világuk Beethoven műveihez. Szombaton délelőtt a gyerekeknek Eckhardt Gábor zongoraművész mesél Beethovenről a Jókai Anna Szalonban. Idén is bemutatkoznak ifjú tehetségek a komolyzenei programsorozaton, május 4-én, délután Persányi Zsófia és Gaál Eszter szólaltatják meg Beethoven örök dallamait. Este pedig Király Csaba és Szilasi Alex közös játékukban a legnépszerűbb Beethoven-művek témáit gondolják tovább a Budavári Városházán. Május 5-én délután Malcolm Bilson játszik fortepianón a De la Motte - Beer palotában. Este pedig a Várkert Bazárban a Győri Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója látható, Beethoven VII. szimfóniájára és Kodály Zoltán műveire. Május 6-án, hétfőn délután Szabó Balázs orgonaművész physharmonikán ad elő Beethoven átiratokat a De la Motte - Beer palotában. Este pedig Fülei Balázs zongoraestje lesz a Hagyományok Házában, ahol Beethoven kései zongoraszonátái hallhatók. A fesztivál zárónapján, délután a Budai Zeneszalonban Szilasi Alex és Kovács Sándor járják körbe Beethoven és az improvizáció témakörét.  

 
A fesztivál Beethoven 1800. május 7-i budai fellépésének évfordulóján emlékhangversennyel zárul a felújított Várszínházban. Egy különleges előadópáros lép együtt színpadra: Baráti Kristóf és Berecz Mihály Beethoven op. 30-as sorozatának hegedű-zongora szonátáit adja majd elő.

 
Budapest, 2019.03.26.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.