Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 28., csütörtök 11:31

Terítéken Bottyán tettei
Több mint félszázan hallgatták dr. Mészáros Kálmán előadását az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kiállítótermében, aki a Rákóczi Emléknap alkalmából érkezett városunkba szerda délután.
A Hadtörténeti Intézet munkatársa, halálának 310. évfordulója alkalmából a 
Rákóczi-szabadságharc legendás hadvezérének, Bottyán János kuruc 
generálisnak az életét és tetteit foglalta össze, amiket vetített képek segítségével is szemléltetett.
Az előadást megelőző megnyitón elhangzott, hogy azért esett a választás Bottyán Jánosra, mert II. Rákóczi Ferenc élete korábban számtalanszor szóba került, ezért szeretnék az erdélyi fejedelemmel közeli kapcsolatban álló, meghatározó történelmi személyt is bemutatni az érdeklődőknek.
Dr. Mészáros Kálmán a prezentációjában a bizonyítható tények mellett figyelmet fordított a hadvezér életével kapcsolatos, hitelesen nem igazolható érdekességek és legendák ismertetésére is. Többek között elmesélte azt történetet, miszerint hősünk a török megszállás idején, Érsekújváron lehajította a helyi müezzint a minaret erkélyéről, amikor az imádságba kezdett.
Az előadó elmondta továbbá, hogy az egyik legjelentősebb kuruc generális csupán a származása miatt nem érhette el pályája csúcsát. Ugyanakkor megjegyezte, hogy kisnemesi családja ellenére arisztokrata hölgyet kapott feleségül, ami egyáltalán nem tükrözte a kor szellemét.
A történész a Rákóczi Emléknap alkalmából kifejtette: a magyarok számára különösen fontos, hogy megismerjék a múltunk meghatározó eseményeinek objektív feldolgozását.
Az eseményt II. Rákóczi Ferenc szobrának koszorúzása zárta.
2019.03.27.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.