Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

CSENGŐD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2019. április 3., szerda 08:09

Vállalkozói fórum Csengődön
Idén immár negyedik alkalommal szervezte meg Csengőd Község Önkormányzata a vállalkozói fórumot, melyen idén is szép számmal jelentek meg a helyi gazdasági élet képviselői, helyi és környékbeli vállalkozók. A fórum célja, hogy a résztvevők a személyes találkozás és tapasztalatcsere mellett aktuális információkat kapjanak hazánk gazdasági helyzetéről, s ebben a vállalkozások szerepéről, a pályázati, valamint a támogatási lehetőségekről.


Az estét Lajter Ferenc polgármester köszöntője után szakmai előadások sora nyitotta meg, melyen elsőként Szakál Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat foglalkoztatási paktumirodájának szakmai vezetője beszélt. Tolmácsolta Font Sándor üzenetét, melyben az országgyűlési képviselő, megyei fejlesztésekért felelős kormánybiztos üdvözölte a csengődi vállalkozókat és tiszteletét fejezte ki a település vezetőjének, hogy példa értékűen együttműködik a gazdasági élet helyi szereplőivel. Szakál Tibor kiemelte a májusi EP-választás jelentőségét, hangsúlyozta a részvétel fontosságát, mely a magyar gazdasági életet és a vállalkozások jövőjét tekintve is meghatározó. Lévai Zoltán, a Széchenyi Programiroda területi igazgatója amellett, hogy összefoglalta, milyen lehetőségeket adott a vállalkozások számára a 2014-2020-as pályázati időszak, az aktuális pályázati lehetőségekről is beszélt. Pethő Attila, az Üde-Kunság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezetének vezetője az aktuális LEADER-támogatásokkal kapcsolatos információkat osztott meg. A rendezvényen pohárköszöntőjében Lajter Ferenc polgármester köszönetet mondott a vállalkozóknak, akik – mint fogalmazott – a helyi élet motorjai, s kiemelte az együttműködés fontosságát. Beszélt arról is, hogy az elmúlt években milyen mértékben fejlődött Csengőd a vállalkozásoknak köszönhetően is, s miben lát még lehetőséget a települést és a vállalkozásokat illetően. Az este kötetlen beszélgetéssel, vacsorával zárult, a késő estig tartó jó hangulatról Kis Gyöngyi és Tasi Tamás muzsikája gondoskodott.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.