Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2019. április 18., csütörtök 14:25

A polgárőrök szabad idejüket áldozzák a közbiztonságért
„Polgárőreink áldozatos munkája is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországot a világ 15. legbiztonságosabb országaként tartják számon”- mondta el Németh Zoltán a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség munkáját méltatva a megyei közgyűlésen.

Első napirendi pontként Ivanics Ferenc, a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület elnöke a közgyűlésen az egyesület tevékenységei közül kiemelte, hogy egy projekt keretében 406 millió forint európai uniós támogatással a térség turisztikai célú fejlesztése zajlik, ahol többek között Világörökségi Látogatóközpontot fognak kialakítani Fertőszéplakon.

Az egyesület feladata a Fertő-táj állapotváltozásának figyelemmel kisérése és szükség esetén az illetékes szervek értesítése is, valamint az épített környezetről rendszeres jelentés készítése. Ennek kapcsán Ivanics Ferenc elmondta, az építészeti világörökségi értékek megőrzésében jó példákat látunk a modern építészetben, ahol olyan már épületeket terveznek, melyek megfelelnek a modern igényeknek, ugyanakkor megőrzik a világörökségi értékeket.

„Egyesületünk mindemellett fontosnak tartja a civil szervezetekkel és a helyi lakossággal való folyamatos kapcsolattartást és együttműködést is”- tette hozzá Ivanics Ferenc. Az egyesület elnöke végül felhívta a figyelmet a május 18-án megrendezésre kerülő Világörökségi napra, melynek központi témája idén a hagyomány és a játékosság lesz.

Németh Zoltán az ide érkező fejlesztési forrásokkal kapcsolatban hangsúlyozta: „hazánk mindig is elkötelezett volt a Fertő-táj természetvédelme iránt. Ugyanakkor azt nem engedhetjük meg, hogy az Ausztriából hozzánk kerékpározó turista csökkentett színvonalú szolgáltatást érezzen a magyar oldalon. A jelen fejlesztések is erre irányulnak.”

A megyei elnök beszélt azokról a környezetvédelmet célzó projektekről is, melyek témája a vízpótlás és a vízminőség-védelem. „Ezek a projektek szakmai tartalmuk miatt kevésbé kerültek a látókörbe, de fontos szerepük van a tó élővilágának és hosszútávú fennmaradásának biztosításában”- tette hozzá. „Olyan együttműködésre törekszünk osztrák szomszédainkkal, mely eredményeként turisztikai és tájvédelmi szempontól is egységes térség alakulhat ki”- foglalta össze Németh Zoltán.

Csaplár Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség elnöke beszámolójában kiemelte, megyénkben 2871 polgárőr működik, melyből 151 fő új belépő és 80 fő ifjú polgárőr. „Szervezetük összekötő kapocs a rendvédelmi szervek és a lakosság között, melyben hozzáadott értéket képvisel a települések sajátosságával és a helyi adottságokkal kapcsolatos ismeretük. A polgárőrség határőrvédelmi tagozata révén polgárőreink is részesei a határ menti települések megóvásában”-tette hozzá a szövetség elnöke.

A környezetük biztonságáért felelősséget érző állampolgárok önkéntes, polgárőri tevékenysége jelentősen hozzájárul a megyei, ezáltal pedig hazánk kiegyensúlyozott, stabil közbiztonságához. „Munkánk iránt a lakosság bizalommal van, s ezt a színvonalú tevékenységet állományunk folyamatos és rendszeres továbbképzésével a jövőben is folytatni kívánjuk”- húzta alá Csaplár Zoltán.

„Polgárőreink áldozatos munkája is hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországot a világ 15. legbiztonságosabb országaként tartják számon”- mondta el Németh Zoltán megköszönve a polgárőrök áldozatos munkáját. Majd hozzátette: ha nem lennének polgárőrök, nehezen lehetne biztosítani megyénk mostani szintű biztonságát, hiszen tavaly mintegy 400.000 szolgálati órát teljesítettek önkéntes munkával, ami közel 300 fő hivatásos ember teljes munkaidejének felel meg. Éppen ezért a kormány többek között eszközállományuk fejlesztésével támogatja azon emberek munkáját, akik szabad idejüket áldozzák ezért, hogy a köz biztonságát szolgálják.”

A közgyűlés következő napirendi pontként elfogadta a bírósági ülnökök megválasztásáról szóló határozatot. Ennek értelmében az Országos Bírósági Hivatal a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés által választandó ülnökök számát 28 fő létszámban meghatározott ülnökök közül a Győri Törvényszéken 9 fő, a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 17 fő és a fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró bíróság pedagógus ülnökei közül 2 fő teljesíthet majd szolgálatot.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.