Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. május 15., szerda 17:27

Tájfutás világnapja több, mint ezer résztvevővel
Ajkán az idén is megtartják a Tájfutás világnapját május 16-án az Agórán 8 órától délután 3 óráig a Bakonyi Tájfutó Klub és a Sportváros Nonprofit Kft. szervezésében. A program célja a tájfutás népszerűsítése, ismertségének növelése. Egyes tájékozódási képességek kipróbálása. Elsősorban óvodások és általános iskolások bevonásával kerül megrendezésre, de szívesen várjuk a középiskolásokat és bárkit, akit a tájékozódás varázsa érdekel. Külön kiemeljük az ajkai kezdeményezést, hogy az összes óvodai résztvevő érmet választhat magának. A különböző érmeket ezúttal a nyíregyházi Honvéd Bottyán Sportegyesület tagjának, Zarnóczay Klárának köszönhetjük. Klára először atlétikában jeleskedett, 638 cm-nél tartott távolugrásban és válogatottként készült az olimpiára. Egy váratlan sérülése miatt az olimpia kimaradt, és ezután tért át a tájfutásra, majd együtt csinálta a rádiós tájfutással. Az utóbbi sportágban 33 Világbajnoki és Európa bajnoki érmet szerzett. A szenior tájfutásban bajnok és többszörös helyezett. Egyébként testnevelő tanárként dolgozott, közel 50 éve sportol, így még jobban érthető, hogy érmeket ajánlott fel az óvodások részére. Az eddig megrendezett Tájfutás Világnapokon 1500 fő vett részt, többségében 12 év alatti korosztály volt a jellemző és most is ez az egyik fő cél.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.