Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. május 22., szerda 14:13

Jobb körülmények között strandolhatunk változatlan árakon
Készülnek a strandnyitásra a Kristályfürdő Kft. munkatársai. A szabadtéri medencék június elsejétől augusztus 31-ig várják a fürdőzőket. A 2006-ban nyitott strandon minden évben megújul valamelyik medence. Az idén a legnagyobb, a sodrófolyosós felújítása folyik. Az 1300 négyzetméteres felület teljesen új burkolatot kap. Az oldalfalak elkészültek, a medence aljának kiegyenlítése is, a burkoláshoz viszont száraz időjárás szükséges. Az elmúlt hetekben szinte nem volt olyan nap, amikor nem hullott csapadék, ezért a munkát még nem tudták befejezni. A beruházás 49 millió forintos összegét a tulajdonos önkormányzat fizeti. Tavalyelőtt a jacuzzi, tavaly a kismedence újult meg, jövőre az úszó és ugrómedence, majd a legjobban kihasznált rész, az ülőmedence és a fiatalok kedvence a csúszda felújítását tervezik. Johanidesz Sándor cégvezetőtől megtudtuk, a szokásos nyitva tartással, reggel 9 órától este 9 óráig várják a fürdőzőket a hét minden napján. Az árak három éve változatlanok, az ajkai lakosok 10 százalékos kedvezményt kapnak, a jogosultságot lakcímkártyával kell igazolni a pénztárnál. Az idén is tervezik a strandszínházi előadást. Szezonban 26 munkatárs dolgozik azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat. A 4 hektáros parkot folyamatosan gondozzák, karszalagozásra, napozóágyak bérbeadására az idén is foglalkoztatnak diákokat. A fürdő bejáratához közel 140 férőhelyes parkoló áll a gépkocsival érkezők rendelkezésére. Az uszoda bejáratánál 40 parkoló épült, ha a kánikulai napokon sok a vendég, azt is igénybe tudják venni. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.