Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. augusztus 25. vasárnap
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 5., szerda 18:22

Újabb országos sikert értek el a Molnár Gábor iskola diákjai
Újabb országos sikert tudhat magáénak a Molnár Gábor Általános Iskola. A nyolcadikos Hoffmann Szilárd történelem tantárgyból az első helyen végzett, Ignácz Erzsébet természetismeretből második lett a közelmúltban Tatán  megrendezett VII. Országos Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Tanulmányi Versenyen. Felkészítő tanáruk volt az osztályfőnökük Freiliné Vitai Andrea és Horváth János. Stenger Szilvia intezményvezetőtől megtudtuk, hogy a tatabányai székhelyű Gyöngyhalászat Tehetséggondozó Alapítvány 2010. óta szervezi az országos levelezős tanulmányi versenyt  5-8. osztályos, sajátos nevelési igényű, tanulásban akadályozott diákok számára. Az ajkai intézmény a kezdetektől részt vesz a tehetséges diákjaival. Az országos döntőre bejutást  8 hónapos levelezős felkészülés előzte meg.  A versenyzők e- mail címet készítettek, erre havonta kapták a feladatokat, amelyeket megoldva egy hónapon belül kellett visszaküldeniük. A döntőben csupán a tárgyi tudás már nem volt elegendő, a megszerzett tudás felidézése mellett az önálló ismeretszerzés, internethasználat készségszintű alkalmazása is számított.  A díjkiosztón versenyzők az oklevelek mellett ajándékot is kaptak. A pedagógusok nagy figyelmet fordítanak a tehetséges gyermekek, fiatalok segítésére. Ezt bizonyítja számos kimagasló eredményük országos tanulmányi-, szakmai- és sportversenyeken is. 

         
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.