Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 10., hétfő 13:28

Mindegy program ingyenes volt a pünkösdi fesztiválon
Koncertek, kulturális programok, játszóház, étel, ital somlói borok várták a pünkösdi fesztivál résztvevőit három napon keresztül.Hol lehet jegyet venni? Nem kell tényleg? Gyerekek, ez ingyenes juhé, örvendezett a népes baráti társaság egyik tagja, amikor megtudta, másra költhetik az ösztöndíjukat, ma Ajkán ingyen szórakozhatnak, és hallgathatják a Karthagot is. A fiataloktól megtudtuk, Veszprémben töltik egyetemista éveiket. Szeretik a bulit, a jó zenét, gyakran járnak együtt szórakozni. Tavaly már voltak Ajkán a szilveszteri futáson. Egyikük nyert is a tombolán. A 40 éve a hazai zenei élet élvonalához tartozó együttes fellépésére megtelt az Agora. Kezdés előtt fél órával megtelt a parkoló. A fellépés előtt dr. Horváth József alpolgármester köszöntötte az idén XVl. alkalommal megrendezett bor és tócsifesztivál vendégeit. Az alpolgármester köszöntőjében elmondta, hogy az ismert zenekar először lép fel városunkban. A pünkösdi fesztiválon a programok mellett frissen sütött tócsi, lángos, finom somlói borok, pálinka várja az ünneplőket. Az ajkaiakkal együtt tölti a pünkösd idejét az erdélyi Székelykeresztúr és a németországi Unna testvértelepülés küldöttsége. Jövőre egy újabb testvérvárosunk is lesz, a kínai kristály központja, egy 1.3 millió lakosú város. A három napos hosszú hétvégi program első napján a helybeli kulturális csoportok és sportolók mutatkoztak be. A rendezvény az Ajka Kristály Aerobic SE sportolóinak a fellépésével kezdődött, majd a  Bahar Hastánc Egyesület műsorát láthatta a népes közönség. Őket a városban gyakran szereplő veszprémi Pannon Várszínház művészei léptek színpadra. Utánuk ismét tánc, a  Dinamic  klub rockysai mutatták be műsorukat, majd Arany Timi és a Side Skill hiphop tánccsoport következett. A Platina Táncstúdió előadásában láthatták, hogyan táncol együtt a mester és a tanítványa, valamint Ramasz László és Katona Boglárka magasosztályos táncos. A téren a padsorok szinte végig tele voltak érdeklődőkkel. Vidékről is sokakat vonzott a jó program. Vargáék Pápáról jöttek. Elmondták, legidősebb gyermekük a középiskolában ballagott, a középső jövő héten az általános iskolában fog, így gondolni sem tudtak arra, hogy wellnessbe menjenek. Otthon ülni sem akartak, ezért körülnéztek a közelben hol van olyan program, ami érdekli őket. A felnőttek Karthago rajongók, így remek hétvégéjük lesz. A megkérdezett ajkaiak egy része azért látogatott el, mert hozzátartozójuk, ismerősük is fellépett valamelyik művészeti csoporttal, és volt, aki még nem evett tócsit, és úgy gondolta, ideje megkóstolni. Az esti koncertre többen dedikálni való lemezborítóval érkeztek, és azzal a szándékkal, hogy szelfizzenek valamelyik zenésszel.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.