Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 17., hétfő 17:59

Testvérvárosi kapcsolatok erősítése Finnországban
Markku Virri finn nagykövet meghívására debreceni delegáció utazott Finnországba Komolay Szabolcs alpolgármester vezetésével. A küldöttség tagjai 2019. június 11. és 16. között először Hämeenlinna-ban egy konferencián vettek részt, majd Debrecen testvérvárosában, Jyväskylä-ben tárgyaltak.
A XIV. Finn-Magyar Testvérvárosi Konferencia – amelyen Debrecen mellett például Miskolc, Nyíregyháza, Esztergom, Balatonfüred, Püspökladány és számos más magyar és finn testvérváros képviselői vettek részt – négy témára fókuszált: a digitalizáció és az intelligens városok kilátásai; elöregedő társadalom; települések, városok vonzereje és életkedve; oktatás és tanulás. Az előadások és műhelybeszélgetések során lehetőség nyílt arra, hogy a résztvevők az érintett kérdésekben megismerjék egymás jó gyakorlatait. A debreceni delegáció az oktatás és tanulás témakörével foglalkozott kiemelten, valamint tagjai az ehhez kapcsolódó workshopon és intézménylátogatáson vettek részt. Komolay Szabolcs alpolgármester az eseményhez kapcsolódóan Hämeenlinna polgármesterével és alpolgármesterével is tárgyalt.A látogatás második felében  a delegáció Debrecen finn testvérvárosába, Jyväskylä-be utazott. Itt Komolay Szabolcs, valamint a küldöttség tagjai megbeszéléseket folytattak Jyväskylä polgármesterével, Timo Koivisto-val, a városi tanács alelnökével, Juha Suonnperä-vel, valamint kulturális és urbanisztikai szakemberekkel. A megbeszélések során a felek kölcsönösen tájékoztatták egymást a városaikat az elmúlt években érintő változásokról, illetve a tervezett fejlesztések fő irányairól. Szó esett továbbá a már meglévő szoros kapcsolatok további fejlesztéséről, valamint a jövőre 50 éves testvérvárosi kapcsolat méltó megünnepléséről. A delegáció tagjai látogatást tettek Jyväskylä újonnan létrehozott, Kangas elnevezésű városrészébe is, ahol az innovatív építészeti és az azzal szorosan összehangolt kulturális fejlesztések lehetőségeit tanulmányozták.


1 csatolt kép magyarfinn
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.