Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 25., kedd 08:36

Kiállítás a Matting család kovácsszerszámaiból
A három generáción át kovács mesterséget űzött Matting család eszközeiből nyílt kiállítás június 23-án Padragkúton az egykori tűzoltó szertár épületében. A kovácsok által használt nagy mennyiségű szerszámot Bornemissza Csabáné Matting Mária ajánlotta fel.Az Ajka 60 programsorozat részeként tartott rendezvény megnyitóján elhangzott, hogy tavaly a mezőgazdasági eszközökkel ismerkedhettek az érdeklődők, most pedig a padragkúti kovácsmesterség a téma. A városrészben három kovács élt, Matting József, Ihász József és Gyarmati Vince. Rájuk és a mesterségre Puskás Károly önkormányzati képviselő emlékezett, aki köszöntőjében elmondta, hogy a kovács szakma már a honfoglalás előtt ismert volt, ők készitették az állatoknak a patkót és a vasalásokat. A mesterségnek több ágát különböztették meg, volt patkoló, falusi, cigány, uradalmi, községi és gépészkovács. Mivel állatokat patkoltak, velük is dolgoztak, ezért többen elvégezték a baromorvosi iskolát. Szerszámaikat, a kalapácsot, a fogót maguk készítették, az üllőt és a fújtatót a manufaktúrában. A hagyományos kézi kovácsoláshoz nagy gyakorlat, az anyagok pontos ismeretet és ügyesség kellett, ezért a mesterség apáról fiúra szállt. A gyerekeket vonzotta is az izzó vas és annak megmunkálása, a szerte szóródó szikrák, a formálódó tárgyak. Egy jó mesternek biztos megélhetést nyújtott a közösség, amelyben élt.  Bornemissza Csabáné Matting Mária kérdésünkre elmondta, hogy dédapja, Matting Márton volt az első kovácsmester a családban. Őt követte fia,  majd az unokája. A dédapa 1895-ben készült fa szerszámtartója is látható a kiállításon. A nagyapa otthon a családi háznál levő műhelyben dolgozott. A gyerekek szerették nézni, ahogy pattogtatta a kalapácsot, vágott a vasra majd az üllőre, ezzel adva a ritmust. A korral haladt a munkaeszközök fejlődése is, a mesterek beszerezték az újakat, de a régit is megtartották. Padragkúton egykor három kovács is volt, a mai fiatalok már csak filmekből és az öregek elmondása alapján ismerik a mesterséget. Mára csak a díszkovácsolás maradt fenn. A kiállítás bejelentkezésre látogatható. Az eszközöket a későbbiekben a Molnár Gábor parkerdőben a Bányászati Múzeumban állítják ki. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.