Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. június 26., szerda 10:13

Divatba jött a geocaching
Túl van már az ezredik geoládáján az ajkai természetjáró Káldi Géza. A geocaching, amelyben a természetjárást és a műholdas helymeghatározást egyesíti, Magyarországon is hamar elterjedt. A történet a 2000-es évre nyúlik vissza, amikor Clinton amerikai elnök kérésére a 24, addig csak katonai célra használt műholdat polgári célokra is felszabadították. Ekkor kezdtek terjedni a gps-ek, vagyis a műholdas helymeghatározók és segítették a járművezetőket a tájékozódásban. Egy amerikai baráti társaság kitalálta, az ünnepeltnek nem a kezébe nyomják az ajándékot, hanem megkapja a koordinátákat, amely alapján megkeresheti azt. A tréfából indult világhódító útjára a geocaching, amely egy évvel később már Magyarországra is eljutott. Ma már több mint 4500 ládát helyeztek ki magyarok, és a ládakeresőket a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület fogja össze. A geocaching lényege, hogy egy játékos elrejt egy ládát olyan helyen, amelyet a szépsége, a természeti környezete, a történelmi kötődése miatt érdekesnek tart. Ez a geocache, magyarul geoláda. A hely pontos koordinátáit  GPS-szel rögzíti, majd a látnivalóról egy ismertető anyagot állít össze.  Ez jóváhagyás után megjelenik a geocaching.hu honlapon, ahonnan bárki letölti az adatokat navigálásra alkalmas készülékre és annak segítségével megkeresi a geoládát. Ládát csak olyan kesser helyezhet el, akinek legalább már 75 megtalálása van. A ládának vízhatlannak kell lennie, amiben van néhány kisebb ajándék mellett egy látogatói napló, amibe a megtaláló beírja az időpontot és a játékban használt nevet. A naplóban talált jelszóval lehet a  geocaching.hu oldalon bejegyezni a találatukat.Káldi Géza, a Bánki Donát Természetbarát Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke, aranyjelvényes túravezető, túraversenyek győztese elmondta, már Magyarországon is hódolnak ennek az új technikai sportnak, de az elterjedést hátráltatja, hogy az eszköz drága. Egy jobb minőségű akár 100 ezer forintba is kerülhet. A pontos helymeghatározáshoz egyszerre legalább öt műhold jeleit kell fogni. Ha ennél kevesebb információ jut el, akkor nő a tévedés veszélye. A ládakeresés közben kalandok is történnek. A Veszprém közeli Tekeres völgyben sziklák közt van a láda. Az elhelyező figyelmeztetésként odaírta, a két szikla közt hajolj ki, ha nagy vagy nem fog sikerülni, ezért vigyél magaddal kicsit. Sümegen a Fehérköveknél úgy volt lelógatva a láda, hogy a vár felé nézzen. Káldi Géza ott egy szegedi házaspárral találkozott, akik hiába keresték a ládát. Az ajkai természetjáró segített Szalai József kollégájának, sporttársának   felmászni, majd egyből megpillantották a ládát. Az első ládát 2009 őszén találta a padragi szikláknál. Ajka térségében is sok ládát helyeztek ki. Káldi Géza külföldön is keresett már ládákat. Az útra mindig visz magával kisebb ajándékokat, és vesz is ki magának emlékbe. Az ezredik találatot követően is fáradhatatlanul járja a helyeket, hódol a testet és szellemet megdolgoztató szenvedélyének. A Bánki természetjáróiból alakult ládakereső szakosztály, aminek tagjai között van néhány fiatal, de többségben inkább a modern technikát is ügyesen használó idősebb. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.