Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS X. kerület - Kőbánya Önkormányzata
2019. június 28., péntek 16:22

Aranykorral nyit a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény
A Füzér utcai épület felszentelése a Szent László Napokhoz kapcsolódott
 
Átadta a nagyközönségnek D. Kovács Róbert Antal polgármester a Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményt. Az állandó kiállítás a kerület felvirágzásának korszakait, az első időszaki tárlat pedig a kőbányai porcelángyártás múltját meséli el a látogatóknak. “Az önkormányzat régi adósságot rendezett, amikor állandó helyet alakított ki a helyi identitás szempontjából is jelentős gyűjteménynek.” – nyilatkozta  Kőbánya polgármestere. A Füzér utcai épületet a kerület legnagyobb közösségi ünnepén szentelték fel.
A Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállítása a muzeológia hagyományos és modern eszközeit felhasználva mutatja be Kőbánya két aranykorát. Az első kiállítótérben a 19. század első felének felvirágzásával ismerkedhetnek meg a látogatók. A másik terem pedig a dualizmus idején kezdődött iparosítás eredményeit mutatja be egy-egy emblematikus gyár történetén keresztül. Az előzményeket és a köztes időszakot kisfilmek foglalják össze. A tárlat a második világháborúval zárul.   
“A Kőbányai Önkormányzat régi adósságot rendezett azzal, hogy állandó helyet alakított ki az identitásunk ápolásában oly fontos Helytörténeti Gyűjteménynek.” – nyilatkozta a gyűjtemény bemutatása alkalmából D. Kovács Róbert polgármester. „A felszentelt épület az elmúlt évtizedekben is közösségi térként szolgált, miközben hűen megőrizte Kőbánya polgári hangulatát.” – tette hozzá a kerület vezetője.   
 
A Helytörténeti Gyűjtemény első időszaki kiállítása Kőbánya egyik tradicionális iparága, a tégla- és porcelángyártás múltját tárja fel a Drasche Gyár, illetve a Kőbányai Porcelángyár történetének feldolgozásával. A 200-nál több tárgyat a porcelángyár volt dolgozóitól kapta kölcsönbe az időszaki tárlat rendezője. A gyűjtemény otthonául szolgáló, felújított épületet Balogh Attila kanonok, a Szent László Plébánia plébánosa szentelte fel a kerület védőszentjéről elnevezett rendezvénysorozat, a Szent László Napok alkalmából.
 
Háttérinformációk
 
A Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény állandó kiállításának szakmai koncepcióját Népessy Noémi dolgozta ki, aki akkoriban még az Óbudai Múzeumot vezette. Az elismert szakember időközben megpályázta a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatói székét, amelyet el is nyert. Meggyőződése, hogy egy helytörténeti gyűjtemény elsődleges feladata az, hogy időszaki tárlatokkal mutassa be azokat a korokat, amelyeket az állandó kiállítás nem érint. Kőbányán minden feltétel megvan a történetmeséléshez. A gyűjtemény, amelyet a helyiek adtak össze, igen gazdag, és időről időre gyarapodik, legutóbb egy teljes hentesbolt berendezését ajánlották fel. A kerület múltjának feltárásában a helytörténészek bőséges fényképgyűjteményre is támaszkodhatnak. A Kőbányai Fotóklub tagjai elhivatottan dokumentálták az elmúlt évtizedeket, amivel művészi értéket is képviselő vizuális örökséget hagytak az utókorra.
Az 1 évig látható időszaki tárlatot Marksteinné Molnár Julianna önkormányzati képviselő rendezte, aki a Drasche Gyár történetét könyvben is feldolgozta. A szemléltetésben ő is élt a muzeológia korszerű megoldásaival. A porcelánból készült szigetelőket régi villanyoszlopra szerelték, a termékkínálat változását pedig a kiválasztott kornak megfelelő enteriőrrel ábrázolják. Az időszaki kiállítás több különlegességet is kínál. Láthatók 19. századi címeres téglák, a 20. század elejéről megtekinthető az első fajansztányérok egyike, és nem maradt ki az a nyuszifigura sem, amellyel Hofi Géza gúnyolta ki Rákosi Mátyást még porcelánfestőként. „Kőbányán ma is van porcelángyártás, a hagyományokat egy helyi manufaktúra viszi tovább német partnerének segítségével.” – hangsúlyozta Marksteinné Molnár Julianna.
A Helytörténeti Gyűjtemény interaktív attrakciókkal segíti a kőbányai identitás kialakulását a gyermekekben, akik a kerület múltját egyedi játék segítségével ismerhetik meg. A digitális tér fejlesztését Ruttkay Zsófia egyetemi docens irányította, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézetének Kreatív Technológia Laborját vezeti. A 19. század végét idéző fényképészterem már nemcsak a kicsiknek, hanem a a nagyoknak is maradandó élményt ad. Az enteriőrt a kőbányai Fényképész Önképző Egylet egykori könyvtárosa, Schmidt Ágoston műterme ihlette. Az érdeklődők 21. századi technikával örökíthetik meg látogatásukat, majd a fotót el is küldhetik maguknak.  
A Helytörténeti Gyűjtemény a Füzér utca 32. szám alatt található, a helyi védettséget élvező épületet a Kőbányai Önkormányzat jórészt saját erőből újíttatta fel a Fővárosi Önkormányzat támogatásával.
A Helytörténeti közösségi tér kialakítása a kőbányai Füzér utca 32-ben című projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.  


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.