Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. augusztus 11., vasárnap 15:28

Tábor az erdélyi testvérváros diákjainak
Életre szóló élményekkel indultak haza vasárnap a székelykeresztúri diákok. Az idén már ötödik alkalommal töltöttek egy hetet Ajka erdélyi testvérvárosának jól teljesitő diákjai a város  balatonszepezdi táborában augusztus 5 és 11 között. Deák  György kísérő tanártól megtudtuk, a lehetőséget a hatodik és hetedik osztályt végzett, kiemelkedő tanulmányi eredményű diákok kapták meg, akiket a város három iskolájából választottak ki. Vannak gyerekek, akik kétszer is megkapták a lehetőséget. Ők már ismerősként érkeztek, de volt számos újdonság is, hiszen a program minden évben más. Hálásak azért, hogy a testvérvárosuk biztosítja számukra ezt a lehetőséget. Az egy hét alatt többször fürödtek a Balatonban, amely a táborhoz közel van, utazgattak Veszprém megyében és sok új információval, élménnyel gazdagodtak. Megérkezésük utáni napon a sportolni szerető ajkai diákok egy csoportja kereste fel őket a táborban, a lányoknak a Dinamik rock and roll klub tagjai tartottak táncos foglalkozást, a fiúk fociztak. Veszprémben EU Study foglalkozáson vettek részt, majd Európa Nap témája az önkéntesség előnyeinek feldolgozása és az unió volt. Felkereste a csapatot a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesület, amelynek tagjaival az önkéntes munkáról, annak társadalmi hasznosságáról, a társadalmi szerepvállalás fontosságáról beszélgettek. Megtudták, a gyerekek is tehetnek a közösségért, amelynek tagjai.   Délután az unióval kapcsolatos ismereteikről adtak számot az ajkai Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ szervezésében. A pénteki napot Ajkán töltötték. A szelektív hulladékgyűjtésről, a fenntarthatóságról Vági Károly, az Avar Ajka Kft. közterületfenntartási üzemvezetője tartott előadást, majd a kánikulában jól esett mindenkinek a délutáni strandolás. A Petőfi általános iskola hetedik osztályt végzett diákja másodszor táborozott. Legjobban az együttlét, a fürdés, a vetélkedő és a kirándulás tetszett neki. A 46 gyermek és 6 kísérő programját az Európa a Polgárokért Program támogatta.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.