Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2019. augusztus 22., csütörtök 10:35

A nagy változásokat a magyar emberek szavazataival indíthatjuk el
„Napjainkban azért kell küzdenünk, hogy megőrizzük Európában a jogállamiságot, az európai nemzetek szuverenitását, gyökereinket, közösségeinket, hitünket és életmódunkat”- mondta Németh Zoltán megyei elnök a megyei díszközgyűlésen ünnepi beszédében tegnap.

„Az elmúlt évezredben sokszor voltunk a keresztény Európa védelmezői, miközben hazánk függetlensége többször is veszélybe került. Amikor első királyunk műve előtt fejet hajtunk, nem csupán Szent István történelmi tettére emlékezünk, hanem mindazokra is, akik az elmúlt ezer esztendőben reménytelennek tűnő helyzetekben is újraalapították a magyar államot”- kezdte ünnepi beszédét Németh Zoltán megyei elnök.

Kiemelte, az elmúlt évek gazdasági és politikai döntéseinek és a szorgalmas állampolgárok munkájának köszönhetően ma Magyarország bíztató pályán van, rendezett pénzügyek, csökkenő adósság, erős növekedés, emelkedő bérek, izmosodó kis- és középvállalatok, gyarapodó családok és lendületes nemzetépítés jellemzi.

Németh Zoltán arra hívta fel a figyelmet, „most az állam megvédése a feladatunk az illegális migrációval szemben, mely egy embertömegekkel elindított Európa elleni háború. Úgy tűnik, hogy, az iszlám újabb, jelenkori hódító hadjárata egy – a félezer évvel korábbinál – sokkal betegebb, meghasonlottabb Európára zúdul rá. Most jó esély van arra, hogy a magyarok által régóta képviselt keresztény európai értékekhez visszatérjenek azok is, akik az utóbbi időben az értékpusztításnak estek áldozatul; a nagy változásokat a magyar emberek szavazataival is elindíthatjuk, az európai uniós választások utáni történések ezt igazolják” – tette hozzá.

„Szent István 1000 éve keresztény államot alkotott, mely sok küzdelem után azóta is megtartott minket. Ezer év már elég hosszú „kísérlet”, így az eredmény alapján talán nem nagy kockázat, ha a jövőnket is inkább erre alapozzuk, mint a szétdúlt, nemzetállamok és értékek nélküli, kevert vallású és kultúrájú, liberálisok által ránk erőltetett elképzelésre”- hangsúlyozta a megyei elnök. Majd felszólított: „mondjuk ki bátran, hogy mi nem akarunk változtatni az alapértékeken!”

Németh Zoltán emlékeztetett: „a legutóbb 30 éve kivívott szabadságunkkal ma is felelősség jár: a mi nemzedékünknek is megvannak a megoldandó feladatai, harcai, amelyeket sikerre kell vinnünk. Napjainkban azért kell küzdenünk, hogy megőrizzük Európában a jogállamiságot, és megőrizzük az európai nemzetek szuverenitását, hogy megőrizhessük gyökereinket és közösségeinket, hitünket és életmódunkat. Csak így őrizhetjük meg Európát, és így őrizhetjük meg önmagunkat.”

"Mi, akiket Önök érdemesnek tartottak az elismerésre, munkánk során a legjobbra törekszünk; hivatástudattal, alázattal, hittel végezzük feladatunkat. Tesszük ezt a közösségért, a szűkebb és tágabb környezetünkért, mindenkor szem előtt tartva azt, ami ennek a közösségnek, a megyének, a régiónak a legjobb”- mondta Dr. Knáb Erzsébet az ünnepi díszközgyűlésen.

A megye új díszpolgára kiemelte, számára a kitüntetés a bizalom jele és egyben „felelősség azért a közösségért, amelyben élek és dolgozom. „Hiszem azt, hogy egy közösség, egy térség, egy társadalom, de egy vállalat is akkor tud eredményeket elérni, ha az ott élő, dolgozó, alkotó emberek tudásukat folyamatosan bővítik és hangsúlyt fektetnek az oktatásra és ezzel együtt a folyamatos megújulásra”- hangoztatta beszédében Dr. Knáb Erzsébet.

Díjazottak:
Dr. Knáb Erzsébet - Győr-Moson-Sopron Megye Díszpolgára Kék Szalag kitüntető cím

Végh Csaba - Győr-Moson-Sopron Megye Településfejlesztéséért Gróf Széchényi Ferenc-díj

Nagy László - Győr-Moson-Sopron Megye Hagyományőrzéséért Dr. Kovács Pál-díj

Jánossomorja Rascals Baseball Egyesület - Győr-Moson-Sopron Megye Sportegyesületi tevékenységéért Bauer Rudolf-díj (Fekete Csaba elnök)

Dr. Juronics Katalin - Győr-Moson-Sopron Megye Egészségügyéért Dr. Petz Aladár-díj

Sallai Péter tűzoltó dandártábornok - Győr-Moson-Sopron Megye Államigazgatásáért Dr. Csizmadia Andor-díj


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.