Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. augusztus 30., péntek 08:41

Giay Frigyes díszpolgárra, honismereti kutatóra emlékeztek
Családtagjai, rokonai,  tisztelői emlékeztek augusztus 29-én Giay Frigyes tanárra, díszpolgárra, helytörténeti kutatóra, a Városi Múzeum egyik alapítójára halálának 20. évfordulóján. A megemlékezés a Városi Múzeum falán levő emléktábla megkoszorúzásával kezdődött, majd nyughelyén, az új temetőben folytatódott. Az emléktáblát a város nevében Schwartz Béla polgármester és dr. Horváth József alpolgármester koszorúzta meg. A temetőben Utassy István önkormányzati képviselő méltatta Giay Frigyes életútját. A képviselő kijelentette, hogy ma sem jelenik meg úgy honismereti írásmű, hogy ne szerepeljen a hivatkozásnál Giay Frigyes neve. Az idén készülünk Ajka várossá nyilvánításának 60. évfordulójára.Mitől lehet város egy település? Giay tanár úr munkássága lehet a felelet a kérdésre. A városfejlesztéshez, városépítéshez nagyban hozzátartozik a település szellemisége is. Az ember arcú várost teremtő tevékenységhez vezető út egyik állomása a Hild érem, melyet 1987-ben kapott a város, a megszerzéséhez az ő munkássága is nagyban hozzájárult. Az ő nevéhez fűződik a város lapja, az Ajkai Szó megalapítása is, mely immár 31 éve tájékoztatja a lakosságot. A templomdombon álló egykori evangélikus lelkészlakból kialakított városi múzeum alapítói közé tartozott 1989-ben. A Művelődési Osztály vezetőjeként igyekezett összefogni az oktatásban, a közművelődésben és a sportban tevékenykedőket. Nyugdíjazását követően is számos terve volt.  Giay Frigyes  szilárd erkölcsi és szakmai alapokra építette pályafutását, magánéletét. Kiegyensúlyozott családi háttér segítette ebben. Pitiáner, személyeskedő ügyek nem borították fel lelki békéjét, pedig érték méltatlan támadások életében, de még halála után is. Döntéseiben bölcs volt. Soha nem bosszúálló. Tanítványai rajongtak érte, idegen volt tőle a mai korra jellemző törtetés, agresszivitás, a karaktergyilkosság. Giay Frigyes tanár úr személyében a város 20 évvel ezelőtt kiemelkedő személyiségét veszítette el. Az idén lenne 88 éves. A múzeumnál közreműködtek az Ajkai Borsos Miklós Általános Iskola, a temetőben Horváth Tibor, a Fekete István Irodalmi Társaság elnöke, a Pedagógus Nőikar, Hekele Dávid a zeneiskola tanára. Giay Frigyes özvegye, Nagy Erzsébet Kosztolányi Dezső idézettek köszönte meg a megemlékezést. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.