Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. augusztus 30., péntek 17:09

Ajkát a bányászat tett naggyá
A Bányászati Aknamélyítő Vállalat Bányászati Múzeumban álló kopjafájának a megkoszorúzásával kezdődött a 69. bányásznapi ünnepségsorozat augusztus 30-án. Köszöntőjében Blaskó Sándor, a Padragi Bányász Hagyományőrző Kör elnöke elmondta, a bányák ugyan már bezártak de a hagyományok élnek tovább. Amíg beszélünk róla, él a szakmakultúra. A bányászathoz vidám és tragikus dolgok is kötődnek. Itt, a kopjafánál azokra emlékeznek minden évben, akik nem győzhettek az elemekkel való küzdelemben. Padragkúton a Bányaüzemi emlékműnél gyűltek össze az egykori bányászok és a hagyományőrzők. Karnics Miklós, a Bányász Hagyományőrző Kör tagja elmondta, a szén, a bányászat indította el az egykori kistelepüléseket az élhető várossá válás útján. Az iparágnak meghatározó  szerepe volt abban, hogy az idén Ajka várossá nyilvánításának 60. évfordulóját ünnepelhetjük. A bányászat hazánkban ősidők óta létezik, volt, amikor támogatták, máskor helytelen intézkedésekkel bénították a fejlődését. A bányászok tudták annak veszélyességét, mégis vállalták a munkát a föld alatt, kitéve az elemi erők mindent elsöprő erejének. Ebben a küzdelemben nem volt helye a széthúzásnak, az egymásra utaltság, a bizalom, a szolidaritás és a szakmai tudás garancia volt arra, hogy a természeti erőkkel sikeresen vegyék fel a küzdelmet. Karnics Miklós, aki büszkén vállalja bányász múltját, kiemelte, a  család kenyeréért, az emberibb társadalomért folytatott harcban vállalták a kemény munkát, a szenvedést, olykor a halált is. Van egy mondás, mely szerint amikor a bányász a mélybe száll, magára ölti a halál ingét. Ezt az inget 22 padragi bányásznak nem sikerült levetnie. A padragi bánya legtragikusabb balesetében két kiváló fiatalember vesztette életét az iszapbetörés következtében. A mélyben sokat kellett hajtott háttal dolgozni, mégis egyenes gerincű emberek voltak a szakma képviselői. A bányamunkás a legkeményebb harcosa volt a társadalmi igazságosságnak. A mai értékvesztett világunkban a szegénység, a szolidaritás hiánya, a kivándorlás újra ismerős szavak, mint 80-90 évvel ezelőtt. Az idősek, a nyugdíjasok teher a mai politikai hatalom számára. Már 15 éve, hogy bezárt az utolsó szénbánya Ajkán. A város megtalálta az utat a fejlődéshez a városvezetésnek köszönhetően. A bányászoknak életük egy darabja, lelkük egy része visszavonhatatlanul a föld alatt maradt. Az emlékműnél Ajka város önkormányzata nevében Schwartz Béla polgármester, Pad Ferenc tanácsnok és Dorner László képviselő koszorúzott. Elhelyezte a megemlékezés koszorúját Puskás Károly, a településrész önkormányzati képviselője, valamint az ágazathoz kötődő civil szervezetek, szakszervezetek, hagyományőrző egyesületek tagsága.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.