Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. szeptember 2., hétfő 15:01

Művészet gulyással, jókedvvel
Festmények a kenutároló falán az udvaron, előtte szoborpark. Ozoraiék  udvara volt a helyszíne az első alkalommal de hagyományteremtő szándékkal megszervezett Művészet és gasztronómia elnevezésű rendezvénynek augusztus végén. Ozoraiék az utóbbi évtizedben készült alkotásaikat, 34 festményt és 20 szobrot mutattak be. A nagy érdeklődés mellett zajlott program összművészeti rendezvény is volt, ugyanis  művészet több ága, a szobrászat, a festészet, a vers és a zene találkozott. Németh Noémi és Németh László zenélt, énekelt, Szabó-Kovács Krisztina verset mondott. A ötletgazdája Dorner László, a Bányásztelep és az Óváros  önkormányzati képviselője, aki a két városrészben számos rendezvényt szervez. Nevéhez fűződik többek között az óvárosi kirakattárlat, a bányásztelepi dióünnep, a húsvéti és a karácsonyi programok valamint az idén ismét újként szervezett óvárosi nyár. Az új kezdeményezés  az Ozorai házaspár segítségével valósult meg. A városrészben sok alkotó él, és mint a résztvevők nagy száma mutatta, hogy még többen érdeklődnek iránta.Schwartz Béla polgármester köszöntőjében elmondta, személyesen ismerte Borsos Miklós szobrászművészt, akinek tihanyi nyaralójában és a várbeli otthonában többször járt. Ő volt a Rézkarcolók Szövetsége elnöke is. Egyszer egy televíziós műsorban megkérdezték tőle, mi tartja össze a rézkarcolók társaságát. Azt válaszolta, az utálat. Annyira utálják egymást, hogy nem tudnak egymás nélkül élni, ezért inkább szövetségbe tömörültek, hogy tudják egymást ellenőrizni. Itt Ajkán az ellenkezője a jellemző, a szeretet tartja össze a csoportokat. Büszkék vagyunk az irodalmárainkra, zenészeinkre, festőinkre, szobrászainkra. Dorner Lászlónak a menedzseléshez van jó érzéke. Egyes városokat olyan emberek hasonlítják össze, akik nem értenek annak működéséhez, fejlesztéséhez, nem tudják, hogyan kell megítélni egy várost. De nyilatkoznak kétszázzal, hogy Ajka elmaradott a magyar városok között. Nem ismerik a helyzetet, nem tudják értékelni a dolgokat. Ajkát, mint munkásvárost tartják nyilván országosan, feltételezik, hogy egyszerű igényű emberek élnek itt, akik a művészetet is így kezelik. Én ezt a leghatározottabban megcáfolom. Az ezer lakosra jutó színházbérletesek száma nálunk 116, amivel országosan a legjobb tíz között vagyunk. Egy munkásvárosban.A nyugdíjas Ozorai házaspár tagja az Ajkai Képzőművészeti Egyesületnek, a nagycsaládosok egyesületének, túráznak, kenuznak. Minden jóra nyitottak, ezért örömmel vállalták a házigazda szerepét.A programnak várhatóan folytatása is lesz, ugyanis a képzőművészeti egyesület több tagja már jelezte, szívesen fogadná a kertjében az érdeklődőket. A vendéglátás is a fogadó feladata. Ozoraiéknak az sem okozott problémát, ugyanis a nagycsaládos rendezvényeken nagy mennyiségben többször főztek már. Most gulyás és palacsinta volt az étlapon.A számos bányásztelepi és óvárosi program ötletgazdája és szervezője Dorner László elmondta, a célja, hogy a művészetet kedvelőknek lehetőséget biztosítson a találkozásra, beszélgetésre. Amatőr, a tudásukat autodidakta módon megszerzett művészek léptek fel, akik viszont profi szintű produkcióval álltak a közönség elé, és ami a legfontosabb, örömmel jöttek. Miután a rendezvény hírét hallották, más alkotók is jelentkeztek, hogy részt vennének a szervezésben és szívesen adnák erre a célra a kertjüket. Jó volt a hangulat, mindenki jól érezte magát. A cél a közösségformálás, a közös élmények nyújtása által. A Bányásztelepen szeptemberben a hagyományos Dióünnep várja a családokat, gyermekeket a korábbinál lényegesen nagyobb kínálattal, az Óvárosban a kirakattárlat szervezése zajlik, amelynek keretében a 60 éves Ajkáról is megemlékeznek.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.