Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2019. szeptember 5., csütörtök 15:17

Sétány napelemes térburkolattal, talajvízkúttal a XIII. kerületben
Az „Angyalföldi zöldsétány” a XIII. Kerületi Önkormányzat egy nagyobb területet átfogó, nagy ívű fejlesztéseként valósul meg a Duna-part (Népsziget) és a József Attila tér közötti gyalogos és kerékpáros kapcsolat megteremtésével. Ennek a József Attila téri kiinduló, kezdő szakasza készült el idén, s ennek tartották ma délelőtt az ünnepélyes átadását. Dr. Tóth József polgármester beszédében arra is kitért: 2015 óta az utak és a járdák burkolatának (7503 folyóméter út, 6153 folyóméter járda) felújítására a kerület saját forrásból 1,84 milliárd forintot költött, csak idén 605 millió forintot. Az önkormányzati ciklusban összesen 6 milliárd forintot fordított a kerület zöldterületfejlesztésre.

A „zöld gondolat” és az együttműködés az itt élőkkel – prioritás az önkormányzat számára. Az AngyalZÖLD+ stratégia kiterjed az önkormányzat által működtetett közterületek egészére, környezetgazdálkodási, közútkezelési és parkolási feladatokra is, s évekre lebontva tartalmazza az ezzel kapcsolatos fejlesztések programját, mondta dr. Tóth József polgármester.

A József Attila tér átalakításakor, az „Angyalföldi sétány” megtervezésekor is fontos szempont volt a környezettudatosság, energiatakarékosság. A Göncöl utcánál elhelyezett információs tájékoztatótáblát energiával feltöltő napelemes térburkolat, amely igény szerint különböző információs technológiai eszközökkel is felszerelhető. A térburkoló elemek a napsütéses órákban megtermelt áramot eltárolják, és az információs tábla világításának működtetésére használják fel. A sétány mentén vegyes évelőágyásokat alakítottak ki, alacsony cserjéket és talajtakarókat ültettek. A terület egészét a József Attila téren létesített talajvízkútról táplált automata öntözőrendszer öntözi.
A mai átadóünnepségen szó esett arról is: a Lendületben a XIII. kerület önkormányzati program kiemelten foglalkozik a kerület közlekedésbiztonságával. Ennek alapján – és a szülői, pedagógusi igényeknek megfelelően – alakították ki a Hegedüs Géza Általános Iskola előtti Kiss and Ride parkolót, amely bekerült az Egyetemes Tervezés Jópéldák Tára című kiadványba. 2018-ban az önkormányzat kiépítette a Kassák Lajos utcában a járdavilágítást és több helyen kezdeményezte kijelölt gyalogos átkelőhely létesítését, például a Gyöngyösi utca – Nővér utca, Dévai utca – Kassák Lajos utca, Ipoly utca – Pannónia utca, Mura utca – Turóc utca csomópontokban.
A „kis” Szent István parkban, a Pozsonyi út és a Hollán Ernő utca közötti útszakasz mindkét oldala összesen több, mint 150 méter hosszan újult meg. Az útfelületen kívül cserélték a leromlott állapotú parkolórész gyeprácsát is. A fejlesztés részeként elvégezték az okosparkoláshoz (smart parking) szükséges előkészítési munkálatokat. A Vígszínház utca teljes, 87 méteres hosszban újult meg, összesen 609 m2 felületen: új aszfaltréteget kapott, valamint a járdaszakasz hibáit is kijavították.
A Vág utca Váci út és Hegedűs Gyula utca közötti szakasza 222 méter hosszan, több mint 2000 négyzetméteren újult meg. A meglévő aszfalt burkolat felmarása után új kiemelt szegély került beépítésre, a meglévő térköves járdát és a kapubehajtókat kijavították. Az úttest átlagosan 4 cm vastag, új aszfaltréteggel újul meg. A Vőlegény utcában a Gyöngyösi utca és a Mosoly utca között, a Rózsafa utcában a Huba utca és a Csángó utca között, valamint az Árva utca Balzsam utca és Váci út közötti szakaszán az úttest új borítást kapott, míg a járda töredezett aszfaltfelületét térkő burkolatra cserélték. A Göncz Árpád városközpontban lévő parkoló 70 méter, míg a Paszomány utcában található parkoló 128 méter hosszan újult meg a Béke utca és a Keszkenő utca között.
A Hajós játszótér általános felújítása idén valósult meg. A labdapályák korszerűsítése keretében a Tüzér utca 60. szám alatti, a Gidófalvy lakótelephez tartozó közparkban lévő két pályára új labdakapukat és kosárlabda palánkokat helyezett ki az önkormányzat és korszerű gumiburkolattal látta el az Országbíró lakótelep kis játszóterét. A Kámfor utcai beruházásnál játszóteret és fitneszteret alakítottak ki, komplex zöldfelület-rendezéssel.
A Rákos-patak beruházása során a déli oldalon játszótér, fitnesztér lett, gyalogossétány, futó- és kerékpárút létesült. Az utak mentén intenzív növénytelepítés történt. A kutyafuttatóba és a játszótérre egy-egy ivókutat helyeztek. A Hajdú utca folytatásában gyalogos híd, a patak északi oldalán a futósáv épült. A park további rendezése jövőre folytatódik.
A kerület szisztematikusan végzi a lakótelepi területek komplex felújítását, amire eddig több mint 3 milliárd forintot biztosított. A lakótelepek 671 ezer négyzetméter növényállománya jelentősen növeli a terület biológiailag aktív felületeit. A Fiastyúk lakótelep III. ütemének munkálatai a Fivér utcai szökőkút környezetének rendezésével kezdődtek meg. A területen parkfelújítás történt, térkő járdaépítés, parkoló-felújítás, gyepesítés-növénytelepítés valósult meg. A gyepfelület öntözésére talajvízkútról üzemeltetett automata öntözőrendszer létesült. Az Esküvő közben megújult a parki gyalogos úthálózat, az orvosi rendelő mögötti pihenőtér párafúvókákat kapott. Megújult a közvilágítás, kerti csaphálózat létesült.

A Tomori utcai lakótelepen, az Agyag utca – Tomori utca – Mosoly utca – Göncöl utca által határolt területen lévő zöld fás-gyepes terület kivitelezés során a terület pihenő- és játszókert funkcióval bővült. Cél volt, hogy a környező házakban élő gyermekes családok, idősek és tinédzserek egy olyan kulturált helyen tudjanak feltöltődni, ahol élvezhetik a természetet, és aktív, ám csendes kikapcsolódási lehetőségeket is találhatnak.


1 csatolt kép szökőkút
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.